84 találat a(z) elektronikus számla cimkére

Cikk

A hatályos jogszabályok szerint belföldi vevők részére el kell-e küldeni a számlát postai úton vagy elegendő e-mailben, és majd az ügyfél kinyomtatja a számlát? A számla másolati példányait ki kell-e nyomtatni megőrzésre? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.

Kérdés

Partnerünk a részünkre kiállított számlát e-mail-ben, PDF formátumban szeretné küldeni. Elmondása alapján a számlázásból a papíralapú számlával azonos tartalommal kerül át a küldendő e-mail mellékletébe, amit mi nyomtatnánk ki. „A számla aláírás és bélyegző nélkül is hiteles.”megjegyzést feltüntetik a számlán. Ez lenne a könyvelés bizonylata. Elfogadható-e ilyen módon a bizonylat, vagy ragaszkodni kell ahhoz, hogy az általa kinyomtatott számlát postán küldje meg részünkre? Milyen technikai előírásai vannak az elektronikus számlák befogadásának (hogyan lehet hozzájutni a megfelelő tárhelyhez, hogyan kell megőrizni a bizonylatokat stb.)? Köszönettel várom válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem arra irányul, hogy egy e-mailben kapott számlából hogyan lehet egyértelműen megállapítani, elektronikus vagy papír alapú számlának minősül-e? Van annak jelentősége, hogy például egy linket küld a szállító, és onnan tölti le a számlabefogadó, vagy ha az e-mail mellékletében pdf formátumban küldi? Köszönöm.

Kérdés

Cégünk alapvetően nagykereskedelmi tevékenységet folytat, azonban van kiskereskedelmi egységünk is, hogy vevőink minden értékesítési csatornán elérjenek bennünket. A számlát minden esetben a nagygépes SAP rendszerünkkel állítjuk ki. Áttérnénk az elektronikus számlázásra, és ezzel kapcsolatosan azt kérdezem, hogy az üzletben kaphat-e a vevő e-számlát, vagy hagyományosan, papír alapú számlával kell számlaadási kötelezettségünknek eleget tenni.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az elektronikus számla adattartamára vonatkozóan melyik törvényben/rendeletben található információ? Válaszát előre is köszönöm?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Készpénzes számla esetében is kiállíthat a vállalkozás elektronikus számlát? Köszönettel: Égei Emese

Kérdés

Cégünket egyre gyakrabban keresik meg az ügyfeleink, hogy hozzájárulásunkat kérjék elektronikus számla kibocsátásához. Szeretnék egy kicsit többet tudni, milyen technikai feltételekkel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy elektronikus számlát tudjunk befogadni és a NAV által előírt formátumban tárolni?

Kérdés

Egy társaság weboldalt üzemeltet, ahol a megrendelők különböző szolgáltatásokat tudnak rendelni és kifizetni. A megrendelés és számlázás menete az alábbiak szerint alakul: • A vásárló jelszó és e-mail megadásával regisztrálja magát a honlapon. • Elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket (továbbiakban ÁSZF). • A vásárló megrendeli és kifizeti a szolgáltatást. • A vásárló által előre megadott adatokkal a számla azonnal elkészül online számlázó programmal, amennyiben a fizetési tranzakció sikeres volt. • A sikeres vásárláshoz tartozó számla elérhetőségét egy linkkel biztosítja a szolgáltatás, melyet e-mailben kap meg a vásárló. A linkre klikkelve az Adobe readerben (böngészőben) megjelenik a nyomtatásra szánt számla, amelyet a vásárló maga nyomtat (Távnyomtatás). • Az ÁSZF tartalmazza: o Vevő a számlanyomtatási elérhetőségét (nem a számlát!) e-mailben is megkapja, így amennyiben fizetés után nincs lehetősége a számla kinyomtatására, azt később is elvégezheti. o A vásárló elfogadja, hogy a számla nyomtatása a vásárlóra hárul, azt a társaság nem postázza. o A vásárlónak egy gomblenyomással a pdf-et meg kell jelenítenie és ki kell nyomtatnia. Az így készült számla eredeti, a vásárló példánya (aláírás és pecsét nélkül is érvényes), könyvelésre alkalmas és eleget tesz a 23/2014 (VI. 30.) NGM rendelet követelményeinek. Tisztelettel kérem álláspontjuk ismertetését a fenti kérdésben.

Kérdés

Nyomtatványboltban vásárolt számlatömböt lehet-e használni számlázásra 100 ezer forint feletti áfát tartalmazó számlánál 2017.07.01. után, vagy kötelező elektronikus számla használata?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az egyesület a parkolóbérleteket elektronikus úton az NHSZ weboldalán ügyfélkapun keresztül váltja meg. Az egyesület nevére szól a számla, amit a rendelés, és bankkártyás kifizetés után ki tudunk nyomtatni. Kérdésünk az lenne, hogy elszámolható ez a számla, vagy papíralapon az NHSZ –től kell kérni? Válaszát előre is köszönöm!

Cikk

Ugyan helyes célkitűzés az áfacsalások megakadályozása a tisztességes vállalkozások érdekében, de a számlázó programok bekötése a NAV-hoz nem jelenthet teljes körű megoldást. Ez ugyanis jogi és gyakorlati akadályokba ütközik, és továbbra is megkerülhető marad – véli Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Általános szabály-e, hogy egy adóalany cég (kft.) nem köteles az elektronikus számlát befogadni, ahhoz szükséges a hozzájárulása? Tehát a közműszolgáltatók sem kivételek, például FŐGÁZ, ELMŰ stb. szintén kötelesek papíralapú számlát kibocsátani, ha a befogadó ehhez ragaszkodik? Más: az elektronikus számla papíralapon kinyomtatva nem alkalmas áfa-visszaigénylésre, de költségelszámolásra sem? Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Elektronikus számlázással kapcsolatban lenne kérdésem. Minap találkoztam egy olyan esettel rendezvényen való részvételem alkalmával, hogy a szervező cég azt mondta, ő elektronikus számlát állít ki, fizessem ki a részvételi díjat, és elküldi a megadott email címre az erről elektronikusan kiállított készpénzes számlát. Pénztár bizonylatot sem kaptam a befizetésről. Lehet egyáltalán készpénzes számlát kiállítani elektronikus formában? Ha igen, akkor mi a feltétele? Megkaptam a számlát ugyan, de elgondolkodtam, ha véletlenül nem küldték volna el, mivel igazoltam volna egyáltalán a befizetést. Válaszukat előre is köszönöm Asbóth Istvánné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi témában kérem a hozzáértésüket, állásfoglalásukat. Adott egy gazdasági kft., amely igénybe veszi a könyvelési szolgáltatásunkat, és a számlázz.hu rendszerén keresztül állítja ki a kimenő számláit. A kérdésem – mivel nem találjuk a közös nevezőt – hogy a könyvelés felé ki kell-e nyomtatni a fent nevezett program által elkészített kimenő számlákat (ez egy elektronikus számla)? A kft.-nek több bevételi forrása is van, melyeket külön kell kontúrozni a 911-es tétel alá bontva, ebben az esetben – mivel a társaság számla készítéskor fogja ezt a lépést megtenni –, az ellenőrzését hogyan a legcélszerűbb elvégezni, amennyiben nem nyomtatják ki a kért kimenő számlát? Továbbá kié a felelősség, ha esetlegesen tényleg nem helyesen kerül kontírozunk? Gyors válaszukat nagyon köszönöm! Üdvözlettel: Bereczki Judit Edina

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy kft., ahol az ügyvezető a számlát számlázó programmal állítja elő, majd PDF formátumban is megküldi az ügyfelének és papíralapon is kinyomtatja. A számla kibocsájtója nem elektronikus számlaként tartja nyilván a számlát. Elektronikus számlának minősül ez a számla? Egyértelműen papíralapú számla kibocsájtásáról beszélnénk, ha a szerződésben fel lenne tüntetve, hogy a kibocsájtó a számlát PDF formátumban tájékoztató jelleggel megküldi a számlát befogadónak, de a számlát a számla kibocsájtója papíralapon is rendelkezésre bocsájtja. Köszönöm a válaszát.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Költségelszámolás

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink