4 találat a(z) egészségipar cimkére

Cikk

A járvány okozta válság kitörésekor számos magyar vállalkozás döntött úgy, hogy nem visszafogja a termelését, nem leépíti a munkahelyeit, hanem fejleszt, beruház. A kormány az ehhez szükséges támogatást mindvégig biztosította – jelentette ki Varga Mihály az Egészségipari Támogatási Program egyik legnagyobb beruházásának, a Masterplast Kft. új textilalapanyag-gyártó üzemének átadásán. Mint mondta: még idén elkészül a cég feldolgozó üzeme is, így a Masterplast egy összesen 12 milliárd forintos nagyberuházást hajt végre a kormány 9,5 milliárd forintos támogatásával, olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

Cikk

Pénteken még jelezhetik szándékukat a vállalkozások a 23 milliárd forint keretösszegű egészségipari támogatási program előminősítésére, annak benyújtására pedig jövő szerdáig van lehetőségük. A pályázatnak köszönhetően a közeljövőben akár újabb 50 milliárd forint értékű fejlesztés is megvalósulhat – hívta fel a figyelmet legfrissebb közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Cikk

Válsághelyzetben is jól működő magyar egészségiparra van szükség, amellyel Magyarország képes lehet az önellátásra a kritikus, egészségügyi termékek terén is – jelentette ki Varga Mihály az Egészségipari Támogatási Program első három szerződésének aláírási ünnepségén. A pénzügyminiszter kiemelte: a vállalkozások összesen 2,7 milliárd forint támogatást nyertek el, amelyekkel 4,2 milliárd forintnyi beruházást tudnak megvalósítani.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink