23 találat a(z) bankbetét cimkére

Cikk

Mélypontra jutott a lekötött lakossági betétek új szerződéseinek volumene az első negyedévben. Január és március között alig 652,1 milliárd forintot fixáltak a pénzügyi szolgáltatóknál a háztartások, ami 35,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál – írja a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján.

Cikk

Márciusban a háztartások 18,6 milliárddal, a vállalatok 5,2 milliárd forinttal több betétet helyzetek el a belföldi bankrendszerben, mint amennyi hitelt felvettek – derül ki a hitelintézetek összevont mérlegének hétfőn közzétett adataiból.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Végrendelettel örökölt nem egyenesági örökség esetében a bankbetétek után hány százalék illetéket kell fizetni? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm.

Cikk

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Nemzetgazdasági Minisztérium az egységes európai betétvédelemről szóló jogszabályt. A jogharmonizáció a hitelintézeti, valamint a szanálási törvényt érinti.

Cikk

Bár még csak ötlet szintjén, de új javaslattal rukkolt elő az IMF az euróövezeti válság megoldására: ne csak az államok, de a polgárok maguk is járuljanak hozzá az euróövezeti adósság rendezéséhez - írja a Focus Online német hírportál.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagi kölcsön kamatmentesen, készpénzben

Erdős Gabriella

adószakértő

Ír adórezidens kettős állampolgár ingatlan adásvétel

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink