69 találat a(z) Wizz Air cimkére

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálatot indított a Wizz Air-nél. A légitársaságot az eredeti eljárásban utasfelvételi szolgáltatásával és egyes szolgáltatási csomagjainak „többletszolgáltatásaival” kapcsolatos megtévesztő gyakorlatai miatt bírságolta meg a GVH több mint 300 millió forintra. A GVH Versenytanácsa emellett kötelezte a vállalkozást az automatikus utasfelvételi szolgáltatással kapcsolatos jogsértő magatartás megszüntetésére, melynek teljesítését a GVH nem tudta kellő bizonyossággal megállapítani a Wizz Air által benyújtott dokumentumok alapján, így ezt most tüzetesen ellenőrzi az utóvizsgálat elrendelésével – írja honlapján a GVH.

Cikk

Lényeges információt hallgatott el az ingyenes online utasfelvétellel kapcsolatban a Wizz Air, ezzel plusz költségeket okozva az utasoknak – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A légitársaság elismerte a történteket és vállalta, hogy több ezer fogyasztónak fizet pénzben is lehívható kompenzációt, amelynek összértéke meghaladja a 80 millió forintot.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Zrt.-vel (Wizz Air) szemben – közölte a GVH. A GVH a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja.

Cikk

Július 19. péntek az év egyik legforgalmasabb napja lett volna a globális légi közlekedésben. A légi irányítás hiányosságai, az ukrán háború, az időjárás és a légitársaságok trükközései miatt hetek óta rendszeresek a késések és a járattörlések, pénteken aztán egy globális informatikai hiba fejelte meg az egészet. Ez világszinten 30 697 késéssel és 3477 járattörléssel, Ferihegyen 133 késéssel és 16 járattörléssel járt, ami miatt értelemszerűen sokaknak a komplett, összerakott nyaralása ment a levesbe – írja a telex.hu.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Kft.-vel szemben. A légitársaság valószínűsíthetően lényeges információkat hallgatott el az ingyenes online utasfelvétellel kapcsolatban, ezzel elkerülhető költségeket okozva az utasoknak – közölte a versenyhivatal.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Osztalékelőleg magasabb, mint az osztalék

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Könyvelőváltás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Tagi kölcsön

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink