9 találat a(z) Varga Judit cimkére

Cikk

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának Budapestre látogató delegációja felszólította a magyar kormányt, hogy felelősségteljesebben ossza el az európai uniós forrásokat, ne „felülről lefelé”, hanem az érintettek bevonásával hozzon döntéseket, hajtsa végre a pénzek felszabadításához szükséges feltételeket – mondta Monika Hohlmeier, az EP hattagú delegációjának vezetője sajtótájékoztatón Budapesten szerdán.

Cikk

Június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában, olvasható Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében.

Cikk

Charles Michel, európai tanácsi elnök egyik munkatársának koronavírusos megbetegedése miatt egy héttel elhalasztják az e hétre tervezett uniós csúcstalálkozót. Az EU soros német elnöksége és az Európai Bizottság szerint sem értek meg a feltételei a 7-ik cikk szerinti eljárás lezárásának Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, ezért Berlin további meghallgatásokat tervez. Varga Judit, igazságügyi miniszter viszont az általános ügyek tanácsának keddi ülésén arra szólított fel, hogy mielőbb bocsássák szavazásra a Tanácsban a kérdést, olvasható a Bruxinfo oldalán.

Cikk

A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét: január 1-jétől a bírák átlagosan 32 százalékos, az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesülnek, majd 2021-ben és 2022-ben 12, illetve 13 százalékos emelésben – olvasható a kormány honlapján Varga Judit igazságügyi miniszter bejelentése.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szálláshely-szolgáltatás áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Bejelentett részesedés – fizetés két részletben

Pölöskei Pálné

adószakértő

Időszaki elszámolás vs. gyűjtőszámla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink