60 találat a(z) Matolcsy György cimkére

Varga Mihály: átmeneti az infláció magasabb szintje Cikk

Átmeneti az infláció magasabb szintje, ha a jegybank használja a nála meglévő eszközöket, akkor az infláció újra visszamehet a 3 százalékos tartomány irányába 2022-ben – fejtette ki a pénzügyminiszter az atv.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjújában.

Emelte a jegybanki alapkamatot a Monetáris Tanács Cikk

30 bázisponttal 0,9 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa; a kamatfolyosó nem változott.

Száguldó infláció, elégtelen kínálat: így látja Matolcsy a kormány lakáspolitikáját Cikk

Stratégiára és egy fenntartható lakáspiacot eredményező kormányzati szervezet kialakítására, valamint kormányzati és szakmai közmegegyezésre van szükség a sikeres lakáspolitikához, ez a terület ugyanis a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja, leszámítva az első Orbán-kormány időszakát – írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a novekedes.hu oldalon ma megjelent írásában.

Jócskán gyengült a forint Cikk

A monetáris tanács mai bejelentése után gyengült, majd átmeneti erősödés után, a jegybanki közlemény megjelenése, valamint Matolcsy György MNB-elnök szavait követően ismét gyengült a forint árfolyama.

Önkéntes nyugdíjpénztárak: újabb lenyúlás vagy reform jön? Cikk

Egyszerre tűnik észszerű reformnak és újabb lenyúlási kísérletnek a nemzeti bank nyugdíjprogramja. Valahogy muszáj lesz hozzányúlni az önkéntes pénztárak rendszeréhez – írja a HVG hetilap legfrissebb száma.

Újra Matolcsy György lesz az MNB elnöke Cikk

Újra Matolcsy Györgyöt nevezi ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökévé – a miniszterelnök javaslatára – Áder János köztársasági elnök – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Matolcsy az euró bevezetéséről Cikk

Magyarország ugyan még nem tagja az eurózónának, de valamikor, a következő évtizedekben bevezeti majd az eurót – közölte Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ma a Lámfalussy Lectures konferencián.

Feljelentették Orbán Viktort a magánnyugdíjpénztári megtakarítások kezelése miatt Cikk

Feljelentette a szocialista Korózs Lajos mások mellett Orbán Viktort szerdán a Legfőbb Ügyészségen, mivel szerinte a miniszterelnök is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember összesen háromezer-milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását.

Tulajdonosváltás az MKB-ban Cikk

Megváltozott az MKB Bank tulajdonosi szerkezete - közölte a bank szerdán az MTI-vel. A bankban az MNB-elnök Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamács és Balog Ádám MKB-vezérigazgató (korábban helyettes államtitkár az NGM-ben, majd alelnök az MNB-ben) szerzett közvetett tulajdont.

Matolcsy dicsérte az MNB-t Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint az általa vezetett intézmény kivételesen sikeresen működött 2015-ben, mert a kormány és a jegybank stratégiai szövetségben, összehangoltan, koordináltan tevékenykedett.

Gazdagodtak és szegényedtek: Domokos, Matolcsy, Polt vagyonnyilatkozata Cikk

Több állami tisztségviselő, köztük az Állami Számvevőszék elnöke, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetői és a legfőbb ügyész is leadta a tavalyi évről szóló vagyonnyilatkozatát, amelyek az Országgyűlés honlapján olvashatók.

Ingyen adták, vitték, mint a cukrot Cikk

Az utolsó darabig elfogyott az Iránytű a pénzügyekhez című – középiskolák számára ingyenesen megrendelhető – tankönyv első 40 ezer példánya, közölte a Pénziránytű Alapítvány az MTI-vel.

Gátlástalanul szórták a közpénzeket Cikk

Mintha saját pénzeként kezelné Matolcsy György jegybankelnök az MNB-alapítványok vagyonát: ellenőrizetlenül, gátlástalanul osztogatta a közpénzt rokonoknak, barátoknak és így megvenni kívánt értelmiségieknek. Ámokfutásáról kormány- és igazságszolgáltatási körökben is tudtak. A HVG terjedelmes összeállítást közöl a lap által még 2014-ben kirobbantott skandalumról.

Matolcsy szerint jön a felzárkózás, már csak a versenyképességet kell javítani Cikk

Magyarország versenyképességi fordulat előtt áll – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján.

Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek Matolcsy ellen Cikk

Az Együtt szerint Matolcsy Györgynek távoznia kell a közéletből, mert hazudott és csalt a vagyonnyilatkozatával.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Személyautó-eladás számlázása

Kelemen László

adószakértő, jogász

Online számla rendszer

Kelemen László

adószakértő, jogász

Átalányadózó egyéni vállalkozó

Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetÉs