250 találat a(z) Magyar Nemzeti Bank cimkére

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 111 millió forint bírságot szabott ki az OTT-ONE Nyrt.-re a tiltott piaci manipulációra, a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére, illetve a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A kibocsátó részvényeivel való kereskedést a jegybank már korábban felfüggesztette, a tőzsdei kereskedés visszaállításához a kibocsátónak meg kell szüntetnie a jelenleg fennálló információhiányos állapotot, olvasható a jegybank honlapján.

Cikk

A Revolut Bank továbbra sem nyújtott be leánybanki engedélyezési kérelmet Magyarországon, noha az Magyar Nemzeti Bank (MNB) – a több százezer magyarországi ügyfél, esetleges betétes biztonsága és a hazai pénzügyi piac stabilitása érdekében – folyamatosan szorgalmazza azt. E helyzetben a magyar jegybank nem felügyelheti a Revolut Bank üzleti megbízhatóságát, a hazai ügyfelek pedig esetleges betétbiztosítási, fogyasztói vagy elszámolási jogvitájukat nem itthon, hanem Litvániában kell, hogy intézzék, olvasható az MNB honlapján.

Cikk

Egyhangúlag, 9 szavazattal döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat 2,4 százalékra, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatának 4,4 százalékra, az egynapos betét kamatának 2,4 százalékra emeléséről decemberi kamatdöntő ülésén – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán közzétett, a legutóbbi, december 14-i kamatmeghatározó ülésének rövidített jegyzőkönyvében.

Cikk

Az MNB átfogó vizsgálata nyomán 22 millió forint bírságot szabott ki a Genertel Biztosítóra, egyebek közt az ügymenet kiszervezésének irányítása és ellenőrzése, a kgfb-szerződések állománykezelése, kárrendezése, illetve a casco és kgfb szerződéseknél az ügyfelek jogainak érvényesíthetősége terén feltárt hiányosságok miatt. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését.

Cikk

2022 januárjától ismét fizethetnek osztalékot a hitelintézetek, lehetővé válnak a részvényesek díjazását célzó részvény-visszavásárlások és a teljesítményjavadalmazást szolgáló kifizetések is. Az MNB – összhangban az EKB szeptember végi hasonló döntésével – ugyanis nem hosszabbítja meg ezek korlátozását, mivel jelentősen csökkentek a törlesztési moratóriummal kapcsolatos kockázatok és megfelelő a bankok értékvesztés-fedezettségi szintje.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2021. december 14-i ülésén a jegybanki alapkamat mértékét 2,10 százalékról 30 bázisponttal emelte, és 2021. december 15-i hatállyal 2,40 százalék mértékben határozta meg.

Cikk

2021 novemberében az éves összevetésben számított infláció 7,4 százalék volt. A maginfláció és az indirekt adóktól szűrt maginfláció 5,3 százalékon alakult. Az előző hónaphoz képest az infláció 0,9, míg a maginfláció 0,6 százalékponttal növekedett. Az infláció emelkedése a termékek és szolgáltatások széles körében jelentkezett, olvasható a Magyar Nemzeti Bank elemzésében.

Cikk

2021 harmadik negyedévében a hazai vállalatok hitelállománya nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő mértékben bővült. A hitelállomány egy év alatt 9 százalékkal nőtt, a bankok által tartott vállalati kötvényeket is figyelembe véve pedig az éves növekedési ütem 15 százalékos volt. Az NHP Hajrá keretösszegének kimerülése nem okozott feszültséget a vállalatok finanszírozásában: a piaci alapú hitelek új kibocsátáson belüli részaránya a negyedév során meghaladta a 75 százalékot, megközelítve a járvány előtti részesedését. A lakossági hitelállomány dinamikus negyedéves bővülésének köszönhetően 16 százalékos éves növekedés valósult meg. A negyedév során megkötött hitelszerződések volumene meghaladta a járvány előtti szinteket, melyben a 2021-től elérhető új otthonteremtési intézkedések érdemi szerepet játszottak, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzésében.

Cikk

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői körlevelet adott ki a törlesztési moratóriumból kikerült vagy abban részt nem vevő ügyfelek esetleges fizetési nehézségeinek kezeléséről az érintett hitelintézeteknek, pénzügyi vállalkozásoknak. A jegybank elvárja, hogy a pénzügyi intézmények fordítsanak kiemelt figyelmet a törlesztési problémákkal küszködő lakossági, vállalati ügyfelekre. Dolgozzanak ki olyan finanszírozási konstrukciókat, megoldásokat, s belső folyamatokat, amelyekkel megfelelően kezelhetik az adósok megváltozott fizetőképességével előállt helyzeteket, olvasható az MNB honlapján.

Cikk

A gazdaság újraindulásával a hazai lakáspiac is jelentősen élénkült. A lakásárak a vidéki városokban emelkedtek leginkább. 2021 második negyedévében ezen településeken 18,2 százalékra, amíg a fővárosban 9,1 százalékra gyorsult a lakásárak éves növekedési üteme, a községekben viszont 7,3 százalékra lassult, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzésében.

Cikk

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa által kedden bejelentett 30 bázispontos alapkamat-emelés elmaradt ugyan a piaci várakozásoktól, de az MNB az alapkamat és az egyhetes betéti eszköz rátájának együttes és ütemes további emeléseivel minden valószínűség szerint jelentős részben teljesíti majd a piaci szereplők által várt szigorítást.

Cikk

2021 októberében az éves összevetésben számított infláció 6,5 százalék volt. A maginfláció és az indirekt adóktól szűrt maginfláció 4,7 százalékon alakult. Az előző hónaphoz képest az infláció 1,0, míg a maginfláció 0,7 százalékponttal emelkedett. Az infláció növekedésének hátterében elsősorban az üzemanyagok, iparcikkek és élelmiszerek áremelkedése áll, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent elemzésben.

Cikk

A jegybank 108,6 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki két bankra és három, az azok megbízásából tevékenykedő pénzváltó társaságra a pénzmosás megelőzését, megakadályozását célzó szabályok megsértéséért. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai közleménye szerint a pénzváltók – amelyeket bankjaik elégtelenül ellenőriztek – több pénzmosásgyanús ügyletet nem jelentettek, nem kérdeztek rá ügyfeleik pénzeszközeinek forrására, emellett hiányos volt szűrési és kockázatértékelési gyakorlatuk is.

Cikk

Legutóbbi kamatdöntő ülésén egyhangúlag döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat 15 bázispontos emeléséről – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Pótlékátalány

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Végzettséghez kötött tevékenységek

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Pénztárbizonylat

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink