82 találat a(z) Mabisz cimkére

Cikk

A biztosítók tapasztalatai alapján a nyaralási szezonban, s különösen a kánikulai hétvégéken megugrik a lakásbetörések száma. Holott a legtöbb betörés néhány elővigyázatossági szabály betartásával, illetve megfelelő biztonsági eszközökkel elkerülhető lenne – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Cikk

Miután az időjárás egyre szélsőségesebb hőmérsékleti értékeket produkál, megnőtt az aszály kockázata. A fogalom törvényi definíciója idén nyáron ugyan megváltozott, de a június 15-e előtt kötött biztosításokra még a régi meghatározás szerint lehet kárenyhítést kérni – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Cikk

Becslések szerint a magyar kiutazók 40-45 százaléka köt utasbiztosítást, ami javuló tendencia – mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Cikk

Mintegy 8 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz a május 23-ai, kedd délutáni felhőszakadást követően: a károk becsült értéke elérheti az 1,2-1,3 milliárd forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szombaton.

Cikk

Az idei év végéig meg kell kötni az új, jövő évre vonatkozó szerződést azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntöttek, hogy az idei kampányban biztosítót szeretnének váltani, máskülönben súlyos büntetést kell majd fizetniük – hívta fel a figyelmet Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Cikk

A biztosítási piac bővülésében a nyugdíjbiztosítások és a gépjármű-felelősségbiztosítások játszották a főszerepet – hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hetedik alkalommal megrendezett nemzetközi biztosítási konferenciáján.

Cikk

Legkésőbb jövő hét kedden éjfélig jelentethetik meg a jövő év január 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifáikat a biztosítók. A kgfb-szerződések mindössze 37 százalékának szerződéses évfordulója esik január elsejére – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) adataiból.

Cikk

2010. szeptember 1-je óta érhető el a Magyar Biztosítók Szövetségének fogyasztóvédelmi és tájékoztatási feladatokat ellátó ügyfélszolgálata, amelyet a nyitás óta összesen 141 247 alkalommal kerestek fel az ügyfelek. Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) kapcsolatos kérdések a leggyakoribbak – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat csütörtökön.

Cikk

A nyaralás időszaka a betörések szempontjából különösen veszélyes, a MABISZ adatai szerint tavaly több mint 47 ezer lakásbetörés történt. Különösen veszélyeztetett térségnek számít ebből a szempontból a közép-magyarországi régió, ahol tavaly közel 10 ezer betörést regisztráltak, ebből 6200-at Budapesten. Egy nem megfelelő zárral ellátott ajtót mindössze 15 másodperc alatt ki tudnak nyitni a betörők – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz.

Cikk

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) legfrissebb adatai szerint 2016 első félévében Magyarországon 24,1 százalékkal nőtt az újonnan üzembe helyezett személygépkocsik száma. A növekedés kedvező hatással lehet a casco-biztosítások piacára is – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Cikk

A 2016. július 12-14-i viharokat követő kárbejelentések száma a becslések szerint meghaladhatja a 10 ezret, a kárérték pedig elérheti az egy milliárd forintot is – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a legfrissebb becslést pénteken.

Cikk

Tavaly 2,5 százalékkal, 871,3 milliárd forintra növekedett a hazai biztosító társaságok díjbevétele. A nem életbiztosítások területén bővülést, míg az életbiztosítási üzletágban csökkenést mutatnak a számok – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a 2015. évi előzetes adatokat csütörtökön.

Cikk

Megjelent a mezőgazdasági biztosításokhoz igényelhető díjtámogatási felhívás, amelynek rendelkezésre álló keretösszege idén 4 milliárd forintra nőtt. Az összeg így közel egy milliárd forinttal haladja meg az előző évi vissza nem térítendő díjtámogatás összegét – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vezető állású munkavállaló eurós bére

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szántóföldvásárlás illetéke

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Dobos Ügyvédi Iroda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink