960 találat a(z) KSH cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdés megválaszolásában szeretném a segítségüket kérni: Egy kft. 2013. évtől időszaki elszámolással (havi) szolgáltatást lát el egy másik gazdasági társaságnak. A közöttük érvényben lévő megbízási szerződésben meghatározásra került, hogy a megbízási díjakat (több szolgáltatást is nyújtanak külön árakon) emelik a következő év január elsejétől a KSH által közzétett hivatalos infláció mértékével. A szerződéskötés óta (2013) a megbízott nem élt ezzel a lehetőséggel, és a szerződéses áron számlázta a havi elszámoláskor a szolgáltatásokat. Most azonban abban gondolkodik a megbízott, hogy ezen emelési lehetőséget a szerződésben rögzített közös megállapodásra hivatkozva – visszamenőlegesen/így utólag érvényesíteni kívánja. Van erre utólag is lehetősége? Amennyiben igen, minden évben ezt éves szinten kell kalkulálni? Milyen mértékűek voltak ebben az időszakban az inflációs mutatók? Köszönöm szakértő válaszukat!

Cikk

2017. augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

Cikk

A 2017. június–augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 444 ezer fő volt, 58 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,6 százalékra emelkedett. A férfiak foglalkoztatási mutatója nagyobb mértékben javult, mint a nőké – jelentette a KSH.

Cikk

Egész Európára kiterjedő felmérés indul a háztartások pénzügyeiről, jövedelmi helyzetéről, fogyasztási és megtakarítási szokásairól. Az Európai Központi Bank (EKB) által koordinált felmérésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 2-ától gyűjt információkat Magyarországon – jelentette be sajtótájékoztatón Janák Katalin, a KSH életmód-, foglalkoztatás- és oktatásstatisztikai főosztályának főosztályvezetője.

Cikk

A 2017. május–júliusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 35 ezer fővel, 193 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 4,2 százalékra csökkent. A férfiakat alacsonyabb munkanélküliségi ráta jellemezte, mint a nőket, esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt – jelentette a KSH.

Cikk

2017. júniusban az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5,2, naptárhatástól megtisztítva 5,7 százalékkal nőtt – jelentette a KSH.

Cikk

2017. júniusban a bruttó átlagkereset 297 300 forint volt, 14,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017. január–júniusban a bruttó átlagkereset 290 300 forint volt – jelentette a KSH:

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzemkörön kívüli eszközök

Nagy Norbert

adószakértő

Folyamatos teljesítés

Nagy Norbert

adószakértő

Áfafizetési gyakoriság kérelme

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink