8 találat a(z) Artisjus cimkére

Cikk

Öt művészeket és kiadókat tömörítő közös jogkezelő egyesület közel negyven perben támadja meg bíróságon az igazságügyi miniszter határozatait, amelyekkel az összes jogdíjra nézve elutasította a 2024-es inflációs értékkövetést. A kérelem szerint a jogkezelők mind eljárási, mind tartalmi szempontból megfelelően előkészített díjszabásokat nyújtottak be, azok miniszteri elutasítása jogsérelmet okoz – írja közleményében az Artisjus.

Cikk

A pandémia okozta drasztikus visszaesés 2021-ben éreztette igazán a hatását az Artisjus által kifizetett jogdíjakban. A jogkezelő tavaly 6,7 milliárd forintot tudott kifizetni magyar és külföldi alkotóknak, ugyanakkor minden korábbinál több hazai szerző részesült az összegből. A visszaesés éreztette a hatását azok számának csökkenésében is, akik jelentősebb összeget tudnak keresni a szerzeményeikkel. Tavaly is több dal született, mint a járvány előtti időkben és jóval több fiatal, új szerző lépett a pályára, mint az előző évben. Az Artisjus közzétette 2021-es statisztikáit.

Cikk

Átlagosan 19,5 százalékkal csökkennek a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjak január elsejétől. Az igazságügyi miniszter jóváhagyta az Artisjus 2015-ös szerzői jogdíjtervezetét - közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az MTI-vel hétfőn.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiva megszűnése

Lucz Zoltánné

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink