122 találat a(z) Agrárminisztérium cimkére
Agrárminisztérium: egységes uniós tápértékjelölő rendszerre van szükség
Cikk
Zavart okoz az uniós piacon az élelmiszerek csomagolásán található tápértékjelölések túlkínálata, ezért az Európai Bizottság (EB) bevezetne egy harmonizált rendszert (FOPNL), amelyet Magyarország is támogat – közölte az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, olvasható a kormany.hu-n.
Öntözésfejlesztési támogatás: növelték a megvalósításhoz kapcsolódóan elszámolható kiadási összegeket
Cikk
A közlemény szerint Nagy István tárcavezető bejelentette: az öntözésfejlesztést szolgáló beruházások sikerességéért az Agrárminisztérium 30 százalékkal növelte a megvalósításhoz kapcsolódóan elszámolható kiadási összegeket a Vidékfejlesztési Programban meghirdetett, „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című pályázat vonatkozásában.
Már benyújthatók a szőlőtelepítési pályázatok, nő a támogatási intenzitás
Cikk
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, idén november 2-a és november 30-a között ismét lehetőség van a szőlőültetvények szerkezetátalakításának támogatására vonatkozó egyéni tervek benyújtására – olvasható az Agrárminisztérium honlapján . A szőlőtermesztők körében népszerű intézkedés támogatási keretösszege a 2019-2023 közötti 34 millió euróról 50 millió euróra emelkedett.
November 30-ig lehet benyújtani a kárenyhítő juttatás iránti kérelmeket
Cikk
A 2022. kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet 2022. november 30-ig azon károsultak nyújthatják be, akik a 2022. évi kárenyhítési időszakban bejelentették kárigényüket – áll a kormany.hu-n.
Megjelentek a rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program szabályai
Cikk
Az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntésének megfelelően rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program indul az állattartók és az aszály következtében kárt szenvedett mezőgazdasági termelők forgóeszköz-finanszírozásának megkönnyítésére 14 százalékpont kamattámogatással – olvasható a kormany.hu-n.
Támogatásra pályázhatnak a baromfitartók
Cikk
Az Agrárminisztérium új állatjóléti támogatási konstrukciót indít a Vidékfejlesztési Program keretében a magyar baromfi ágazat számára 15 milliárd forint keretösszeggel, olvasható Nagy István agrárminiszter bejelentése a tárca honlapján.
Szeptember 7-étől folytatódik a földértékesítési program
Cikk
A 2020-ban megkezdett földértékesítési program mintegy folytatásaként összesen több ezer darab, 10 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) szeptember elején – jelentette be szerdai közleményében az Agrárminisztérium.
Jelentős áremelést tart indokoltnak az Agrárminisztérium a csökkenő szőlőtermés miatt
Cikk
Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beinduló idei szüret során – tette közzé az Agrárminisztérium a kormany.hu-n.
Átmeneti mentesség a gazdáknak: a területalapú támogatásokhoz kötelező egyes vetésváltási és parlagkialakítási szabályok alól
Cikk
A tagállamok kérésére az Európai Bizottság a bizonytalan globális élelmiszer-ellátási helyzet miatt 2023-ban átmeneti mentességet tesz lehetővé a gazdálkodók számára a területalapú támogatásokhoz kötelezően betartandó egyes vetésváltási és parlagkialakítási szabályok alól annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló szántóterületüket minél nagyobb mértékben élelmiszer termelésére használhassák – közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
Nagy az aszály: így mentesülhetnek a termelők a gabonapiaci kötelezettségek alól
Cikk
Történelmi léptékű aszály sújtja Magyarországot, a magyar gazdálkodókat több korábban megalkotott törvényi szabályozás segíti az ilyen helyzetben – közölte az MTI-vel az Agrárminisztérium vasárnap, amely arra is felhívta a figyelmet, a gazdálkodók a gabonapiaci szerződésekben vállalt kötelezettségek alóli teljes vagy részleges mentesülést kaphatnak.
Bővített szüreti ellenőrzés a szőlőkben és a nagy pincészeteknél
Cikk
Az idén új elemmel bővül a négy éve megkezdett szüreti ellenőrzési program. A hatóságok 2022-ben a szüret idején a szőlőültetvények és a szőlőt feldolgozó borászati üzemek megszokott ellenőrzésén kívül külön ellenőrzik az alacsony alkoholtartalmú borok előállítóit, az összehangolt ellenőrzések legfontosabb célja a szőlőtermesztők érdekeinek védelme – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
Az ukrán gabona kivitelének felgyorsításáról tárgyalt Nagy István agrárminiszter
Cikk
Az ukrán mezőgazdasági termékek, mindenekelőtt a gabona kivitelének felgyorsításáról tárgyalt Nagy István agrárminiszter Viktor Mikitával, a Kárpátalja megyei katonai közigazgatás vezetőjével – közölte az Agrárminisztérium.
Még július 19-éig pályázható a méh állatjóléti támogatás
Cikk
Még július 19-éig pályázható a méh állatjóléti támogatás – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
Újra megnyílik a tavaszi fagykár elleni gépek beszerzésére irányuló felhívás
Cikk
A szélsőséges időjárási jelenségek, a klímaváltozás, illetve kiemelten a tavaszi fagykár évről-évre komoly nehézségeket okoznak a növénytermesztési ágazatnak. A környezeti feltételekhez alkalmazkodás, valamint a kármegelőző- és mérséklő tevékenység rendkívül fontos a termésbiztonság és a jövedelmezőség szempontjából. Az Agrárminisztérium ezért újra elérhetővé teszi a Vidékfejlesztési Program keretében 2021. október 19-én megjelent Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című pályázati kiírást.
Kiskérődzők állatjóléti támogatása: hamarosan benyújthatók a pályázatok
Cikk
Május 16-ától egészen egy hónapon át benyújthatóak a pályázati támogatási kérelmek az 5 milliárd forintos keretösszegű kiskérődző állatjóléti támogatásra – olvasható az agrártárca honlapján.