14 találat a(z) állatjóléti támogatás cimkére

Cikk

Az új baromfi állatjóléti támogatások megjelenésével szükségessé vált az állatok és a keltetésre szánt tojások szállítása során kötelezően használandó BIR szállítólevél adattartalmának bővítése. A jelenleg használatban lévő szállítólevéltömbök továbbra is felhasználhatók, de gyártásuk már megszűnt – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Cikk

Adategyeztetésre kéri a baromfitartókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azzal a céllal, hogy a nemrég megjelent, új baromfi állatjóléti támogatás minden gazda számára elérhető segítséget jelentsen. Az adategyeztetés elsősorban a TIR-ben korábban rögzített információk ellenőrzését szolgálja, illetve az esetlegesen már elavult adatok frissítésére irányul. Az egyeztetés mielőbbi teljesítése a baromfitartók saját érdeke, hogy a hiányos vagy idejétmúlt adatok ne befolyásolhassák hátrányosan támogatási kérelmeik elbírálását – írja honlapján a Nébih.

Cikk

A kormány egyszeri 1,9 milliárd forint forrást biztosít a kacsa- és libatartók számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter az ágazat szereplőivel történt egyeztetésen a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, pénteken az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Cikk

A madárinfluenza-járványra tekintettel a leölési határozatokat a vágóhídi igazolással egyenértékű dokumentumként fogadja el az Agrárminisztérium (AM) a baromfitartóktól az állatjóléti támogatások negyedik negyedévi kifizetési kérelmeinek benyújtása során – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Katás egyéni vállalkozóként bérhizlalást végzek. A kiállított számláimon bérhizlalás szerepel. Az így elért bevételem nem éri el a 12 millió forintot. Tudtommal az állatjóléti támogatásként kapott bevétel nem számít bele a 12 millió forintos értékhatárba. Kérdésem, hogy az állatjóléti támogatásként kapott összegből kell-e valamilyen módon adózni? Segítségüket előre is köszönöm!

Cikk

A 2019. évre szóló baromfi állatjóléti támogatási kérelmek beadási határideje 2019. április 15-e. A kérelmeket a Magyar Államkincstár honlapján megtalálható új formanyomtatványon kell benyújtani. A baromfi állatjóléti támogatások folyósítására a 2019. évi költségvetésben megközelítőleg 13 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre, amely meghaladja a korábbi évek keretösszegét, olvasható az Agrárminisztérium honlapján.

Cikk

A baromfiágazat gazdasági és finanszírozási problémáinak enyhítése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a baromfi állatjóléti támogatás soron kívüli kifizetéséről döntött a harmadik negyedévben is, amihez a szükséges rendeletmódosítást soron kívül végrehajtja.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megbízási jogviszony vezető tisztségviselők esetében

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Iparűzésiadó-alap csökkentése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink