77 találat a(z) áfacsökkentés cimkére

Cikk

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) azt reméli, hogy más élelmiszeripari ágazatok termékei számára is kitermeli a nemzetgazdaság az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének lehetőségét – mondta az FM agrárgazdaságért felelős államtitkára, hozzátéve, hogy erről konkrét döntés nincs.

Cikk

Az MSZP továbbra is az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra való csökkentését szorgalmazza – erről Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott, a családok többségének nagy anyagi gondot, kihívást jelent a húsvétra való felkészülés, a nagybevásárlás, a Fidesz által fenntartott 27 százalékos élelmiszeráfa sokuknak a böjti időszak meghosszabbítását jelenti. Hozzátette: ilyen „brutális” élelmiszeradó sehol sincs Európában.

Cikk

A lakások áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése megnövelte a készházgyártók, illetve -forgalmazók megrendeléseit, a cégeknek azonban gondot jelent a szerelő csapatok hiánya, amelyek nagy hányada a válságot követő időszakban külföldre ment dolgozni – közölte Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Érdeklődni szeretnék, hogy a darált sertéshús 5 százalékos áfaérték alá tartozik-e, és, ha igen, hol találok erre vonatkozóan magyarázatot? (Szerintem nem melléktermék és nem belsőség.) Válaszukat köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Ügyfelünk társasházi lakásokat épít, amelyeket magánszemélyeknek értékesít. Az alkalmazott konstrukció keretében telekhányadokat ad el, és vállalkozási (építési) szerződést köt a vásárlókkal. Tekintettel arra, hogy az ügylet új lakás létrehozására és értékesítésére irányul, alkalmazható-e az 5 százalékos adókulcs jelen esetben? Köszönöm válaszukat!

Cikk

Az építőipar 2013 óta tartó növekedését követően idén augusztusban a termelés volumene és az új szerződések állománya mérséklődött az ágazatban, ezért a kormány a lakásépítés további ösztönzésének lehetőségét vizsgálja: a lakáshitelezés kiterjesztése mellett a lakásépítések áfájának csökkentése is lökést adhat a beruházásoknak, írja az NGM közleménye.

Cikk

Azonnali lépéseket kér a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöksége a kormánytól és Brüsszeltől is a kedvezőtlen tejpiaci helyzet miatt – közölte a terméktanács pénteken az MTI-vel.

Cikk

Politikai konszenzusra jutottak a romániai kormányzati és ellenzéki pártok vezetői arról, hogy jövő évtől kezdődően 20 százalékra, 2017-től pedig 19 százalékra csökkentik az általános forgalmi adót a jelenlegi 24-ről – jelentette be Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke csütörtökön.

Cikk

Szakértői szinten a román parlamenti pártok csütörtökön öt százalékpont helyett négy százalékpontos áfacsökkentésben állapodtak meg, amit január 1-jétől alkalmaznak.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Webshopban értékesítés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

DRS könyvelése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Műszakpótlék

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink