79 találat a(z) áfacsökkentés cimkére

Cikk

A "Fórum az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséért" az Ernst & Young (E&Y) tanulmánya alapján azt javasolja, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentsék 10 százalék alá; javaslatukat kedden, futárral juttatták el a miniszterelnöknek, s az érintett tárcák, valamint parlamenti bizottságok vezetői is megkapták - jelentették be a szerveződés képviselői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Cikk

Az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója csökkentésének lehetőségéről tárgyaltak a javaslattevő terméktanácsok képviselői szerdán a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) a szaktárcák - azaz a VM, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - ügyben illetékes államtitkáraival.

Cikk

Az IMF magyarországi tárgyaló delegációjánál lobbizna az élelmiszeripar hazai szereplőit tömörítő Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért elnevezésű csoport azzal a tanulmánnyal, amely a várakozások szerint bizonyítaná, hogy az élelmiszerekre kivetett egyszámjegyű áfakulcs nem borítaná fel a költségvetési egyensúlyt - írta hétfői számában a Világgazdaság.

Cikk

Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy még nyáron kezdjen tárgyalásokat az érintett szakmai szervezetekkel az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről, és bővítsék ki azoknak a termékeknek a körét, amelyek az 5 százalékos áfa-kulcsba tartoznak - jelentette ki Mesterházy Attila, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője kedden sajtótájékoztatón Pápán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Osztalékelőleg magasabb, mint az osztalék

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Könyvelőváltás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Tagi kölcsön

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink