KSH: a fogyasztói árak átlagosan 1,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket Cikk
2026. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 1,2%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júniushoz képest az árak 0,1%-kal csökkentek.
2026. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 1,2%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júniushoz képest az árak 0,1%-kal csökkentek.
Az élelmiszerekre alkalmazott kedvezményes áfakulcs megszüntetését és egységes, 19 százalékos általános forgalmi adó bevezetését javasolja Clemens Fuest, a müncheni ifo Gazdaságkutató Intézet elnöke – közölte az MTI.
Hat héten át tartó országos akcióban vizsgálta a szamóca-kínálatot a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal közösen. Az ellenőrök összesen 482 forgalmazóhelyen vizsgálták a szezon egyik legnépszerűbb gyümölcsét, és 537 szamócatételt ellenőriztek a kereskedelem teljes spektrumában. A kiemelt ellenőrzési akció során eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatóság szakemberei – írja honlapján az NKFH.
Az EU Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) biztosítja a tagállamok közötti gyors és hatékony információcserét, valamint az összehangolt együttműködést, ezzel elősegítve a fogyasztók biztonságát veszélyeztető kockázatok mielőbbi kezelését. A hálózat a tavalyi évet összefoglaló beszámolója szerint 2025-ben összesen 10490 bejelentést kezelt. A legtöbb az elmúlt évben is az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszerhez (RASFF) érkezett, ami az összes értesítés 51%-át tette ki. A hazai kezdeményezések főként élelmiszerbiztonsági, nyomon követhetőségi és állatjóléti problémákhoz kapcsolódtak – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2016 óta nyomon követi a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. A 2025-ös felmérés eredményei szerint tovább erősödött a kedvező tendencia: az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2%-kal csökkent. Az otthoni pazarlás hátterében továbbra is ugyanazok a mindennapi hibák állnak: a túlvásárlás, a túlzott főzés és a megfeledkezett élelmiszerek – írja honlapján a Nébih.
2026. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,7%-kal, naptárhatástól (és húsvéthatástól1) megtisztítva 3,6%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 3,4, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 2,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 9,1%-kal bővült az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,2%-kal kisebb volt az előző havinál. 2026. január–áprilisban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 4,8%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit – tette közzé honlapján június 4-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Három-négy napon belül véget érhet a sertésállomány felszámolása a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vállaj településen működő gazdaságban, ahol afrikai sertéspestis fertőzést mutattak ki a vizsgálatok; a telepről két vágóhídra juthattak sertések a lappangási idő alatt – ismertette Nemes Imre országos főállatorvos, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, közölte az MTI.
Két hónap után tért vissza az infláció 2 százalék fölé. Ebben szerepe volt annak is, hogy a benzinárat mesterségesen alacsonyan tartották, és annak is, ahogyan a rezsi számítását megbolygatták. Az iráni háború hatásai még nem mutatkoznak, az élelmiszerek világpiaci áresése annál inkább – írja a hvg.hu.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve 240 vendéglátóhelyet ellenőrzött, valamint 600 élelmiszerterméket vizsgált a tavaszi időszakban. Az eljárások eredményeként összesen több mint 21 millió forint bírság kiszabására került sor. A hatóság a lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű, illetve a nem megfelelően nyomonkövethető élelmiszerek miatt összesen 345 kilogramm terméket vont ki a forgalomból, olvasható az NKFH honlapján.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
A húsvéti ünnepek közeledtével tavaszi átfogó élelmiszer-biztonsági és fogyasztóvédelmi ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok a szezonális élelmiszerekre vonatkozó élelmiszer-biztonsági szabályok betartása érdekében – közölte hétfőn az MTI-vel az NKFH, amely az ünnepi készülődés időszakában fokozottan figyeli a piac működését, hogy a családok megbízható minőségű, szabályosan jelölt termékek közül, tiszta és átlátható feltételek mellett választhassanak.
Budapest egymillió dollárt, valamint operatív támogatást kap egy új városi élelmiszer-elosztási modell, a Fővárosi Feldolgozóközpont megvalósítására, amely a fővárosi piacokon keletkező, el nem adott, de fogyasztásra és hasznosításra alkalmas zöldségeket és gyümölcsöket dolgozza fel – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Az Európai Unió Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján 2025-ben Magyarországon több mint 240 kockázatos termék miatt kellett intézkedni. A hazánkat érintő esetek főként zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak. Az esetek 82%-ában külföldi előállítású termék volt érintett – tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Idegen anyag, üveg jelenléte miatt Olaszországban előállított, Granoro Dedicato passata di pomodoro elnevezésű, 500 gramm üveges kiszerelésű paradicsomszószt hívott vissza a Feldhoffer Bt. – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
dr. Juhász Péter
jogász-adószakértő
HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől