4 találat a(z) vasútépítés cimkére

Cikk

Két hónap növekedés után májusban ismét csökkent az építőipari termelés volumene: a nyers adatok alapján 10,7, munkanaptényezővel kiigazítva 6,7 százalékos volt a visszaesés – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége – 133 igen szavazattal, 58 nem és 3 tartózkodás mellett – a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról szóló törvényjavaslatot. A kiemelten közérdekű beruházás Budapest-Kelebia közti szakaszát 15 százalékban a magyar fél finanszírozza, 85 százalékban a kínai biztosítja a forrásokat. A hitelt a Kínai Export Import Bank folyósítja, ezen hitelszerződés megkötését teszi lehetővé a törvény.

Cikk

Jövő áprilistól várhatóan hat hónapig tart majd az ország legforgalmasabb, Budapest-Cegléd-Szolnok között közlekedő elővárosi vasútvonalának emelt szintű karbantartása; az utasoknak az egypályás közlekedés miatt hosszabb menetidővel, változó menetrenddel, megnövekedett forgalmi nehézségekkel kell majd számolniuk – közölte Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz II.

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Munkáltatói jogutódlásnál folyamatos táppénz kérdése 2

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Kilépő kismama szochokedvezménye

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink