5 találat a(z) vállalatok cimkére

Cikk

A világ 100 legnagyobb vállalatának piaci tőkeértéke 11 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, ami 2009 óta a legjelentősebb visszaesés. Ebben a helyzetben még Európa teljesített a legjobban: egyedüli régióként sikerült növelnie piaci kapitalizációját a kihívásokkal teli globális makrogazdasági környezet ellenére. Az első öt vállalat – az Apple, a Microsoft, a Saudi Aramco, az Alphabet és az Amazon – sorrendje változatlan maradt – derül ki a PwC legfrissebb globális elemzéséből.

Cikk

Pontosan egy évvel azt követően, hogy Oroszország ukrajnai inváziója kirobbantotta Európa második világháború óta legnagyobb menekültválságát, a cégvezetők az ukrán munkavállalók foglalkoztatására, integrálására buzdítják a vállalatokat. Véleményük szerint ez az erkölcsi kötelességen túl az üzleti életnek is jót tesz, a jogszabályi környezet pedig lehetőséget biztosít a menekültek legális foglalkoztatására – írja az Euronews.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelten foglalkozik a koronavírus-járvány negatív makrogazdasági hatásainak kezelésével. A megfelelő intézkedések kialakításának feltétele a helyzetkép pontos megismerése és folyamatos nyomon követése. Ennek érdekében a jegybank nagy elemszámú vállalati felmérést végzett a koronavírus-járvány elsőkörös gazdasági hatásairól – írja honlapján az MNB.

Cikk

A legfrissebb üzleti felmérés szerint a brit vállalati szektor vezetőinek több mint a háromnegyede kedvezőtlennek tartaná, ha a brit EU-tagság a kilépés (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül szűnne meg, és ennek elkerülése végett sok cégvezető akár az újabb népszavazás kiírását is pártolná.

Cikk

A háztartások és a vállalatok hasonlóképpen jelentős devizabetéteket helyeztek el, és vontak ki forintbetéteket februárban – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön kiadott legfrissebb adataiból.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mezőgazdaság, gázolaj jövedéki adójának visszatérítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Kárpátaljai magyar nyugdíjas tajszáma

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink