5 találat a(z) túlszámlázás cimkére

Cikk

A nyomozók elfogták egy budapesti, belvárosi szórakozóhelynek az üzletvezetőjét és személyzetét, mert ismételten túlszámlázást követtek el – közölte honlapján péntek reggel a rendőrség.

Cikk

Turisták fogyasztásának túlszámlázása miatt hajtottak végre akciót a belvárosi rendőrök egy pubban, 13 embert előállítottak. Az elmúlt másfél évben legalább 19 külföldi sértettet károsított meg a bűnszövetségben működő csoport, hárommillió forinttal károsították meg őket – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérnék segítséget: Adott egy céges személyautó, melynek kártérítését a Kötelező Biztosítás állja. A gépjármű szerviz által kiállított javítási számlát a biztosító teljes összegben nem fogadja el, annak csak egy részét. A szerviz a túlszámlázott összeget hajlandó veszteségként lekönyvelni, a vita (cégünk és a szerviz között) az áfa összegének kifizetéséről folyik. Ugyanis a szerviz az eredeti - illetve - kiszámlázott összeg áfájának felét kéri tőlünk, ellenben mi csak a biztosító által elfogadott összeg felét lennénk hajlandóak kifizetni. Kérdésünk az lenne, el kell-e fogadni az eredeti számlát, és annak áfáját, vagy nem. Válaszukat előre is köszönöm Vörösné Judit

Cikk

Az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz és az Európai Számvevőszékhez fordul Jávor Benedek, az Együtt-PM szövetség társelnöke az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építési költségei miatt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magánszemély általi ingatlan bérbeadása

Lepsényi Mária

adószakértő

Egyéni vállalkozás megszűnés utáni indítása

Lepsényi Mária

adószakértő

Követelés – kamat adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink