317 találat a(z) sztrájk cimkére

Cikk

A Skeyes légi irányításért és repülésbiztonságért felelős belga vállalat több dolgozójának vadsztrájkja miatt járattörlésekre lehet számítani a belgiumi repülőtereken. Budapesti járatot egyelőre nem érint a munkabeszüntetés – közölte a brüsszeli központú európai légiforgalmi irányítást összehangoló szervezet (Eurocontrol) csütörtökön.

Cikk

Rickard Gustafson, a SAS skandináv légitársaság elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatót tartott a vállalat stockholmi székházában 2019. május 2-án, miután egy 35 óráig tartó utolsó tárgyalási forduló befejeztével megállapodott a SAS vezetése és pilóta-szakszervezetei egy új kollektív szerződésről.

Cikk

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart a szakszervezet a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt-nél szerdán, ha addig nem születik megállapodás a felek között, a munkabeszüntetés a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér induló és érkező forgalmát, valamint a Magyarország felett átrepülő forgalmat is érintheti, kisebb késéseket eredményezhet – közölte a társaság az MTI megkeresésére.

Cikk

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak kedden 13 és 15 óra között a Chinoin dolgozói a cég budapesti, csanyik-völgyi és veresegyházi telephelyén, bérkövetelésük nyomatékosítására – közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ).

Cikk

Megegyezett a béremelésről a Hankook Tire vezetésével a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) csütörtökön este, így véget ért a múlt kedd óta tartó, határozatlan idejű munkabeszüntetés – közölte a szakszervezet az MTI-vel.

Cikk

A Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában kedden délután kezdődött munkabeszüntetésben a dolgozók 70 százaléka vesz részt, a termeléskiesést a cég a nappali munkarendben foglalkoztatottak munkaidejének növelésével próbálja csökkenteni – mondta a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Cikk

Országszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett csütörtöki sztrájkban – közölte az érdekképviselet elnöke, a főváros XV. kerületének önkormányzatánál elindítva a munkabeszüntetést.

Cikk

Reggel nyolc órától három napos sztrájk kezdődött kedden a kipufogó öntvényeket készítő, kínai tulajdonú Wescast Hungary Autóipari Zrt. 1200 dolgozót foglalkoztató oroszlányi üzemében. Egy műszak sem veszi fel a munkát, és a munkások hétvégén sem mennek be a gyárba dolgozni – közölte a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Próbaidő alatt felmondás kismamának

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Ügyvezető kötetlen munkarend

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink