35 találat a(z) számlagyár cimkére

Milliárdokat csalt a számlagyár Cikk

A több mint 30 cégből álló számlagyár összesen 19 milliárd forint áfáját tüntette el takarításról és informatikai szolgáltatásról kiállított fiktív számlákkal. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 35 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük 8 főt őrizetbe vettek. A Győri Járásbíróság a bűnszervezet 3 vezetőjének letartóztatását elrendelte.

Számlagyárat is működtetett a székhelyszolgáltató vezetője Cikk

Magyarország egyik legnagyobb székhelyszolgáltatójának vezetője felügyelte a számlagyáras bűnszervezetet, amit a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A több mint 800 milliós áfacsalás gyanúsítottjai közül öten már letartóztatásban vannak. A cégháló feltérképezésében ezúttal is nagy szerepe volt az online számlaadatok elemzésének, a NAV ugyanis már minden belföldi számlára rálát – közölte az adóhatóság.

Fíktív számlákkal csaltak el több százmillió forint áfát Cikk

Bűnszervezet tagjaként elkövetett, különösen nagy anyagi hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat több férfival szemben Szombathelyen – közölte a Vas Megyei Főügyészség.

Hárommilliárdos kárt okozó bűnszervezetet számolt fel a NAV Cikk

Több mint hárommilliárd forint kárt okozó, fiktív számlázásra szakosodott, Közép-Dunántúlról irányított bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nemzetközi akcióban.

Számlagyár: több mint hétszázmillió forintos költségvetési csalás Cikk

A gyanú szerint pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekkel mintegy 736 millió forint kárt okozott az államnak az az öt ember, akiket a héten vettek őrizetbe adónyomozók – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Áfacsalás: másfél milliárdos számlagyárat számolt fel a NAV Cikk

Hatvan gyanúsított kihallgatása zajlik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) egy másfél milliárdos számlagyár ügyében. Az ötven cégből álló hálózat 8-12,5 százalékos jutalékért állította ki a fiktív számlákat megrendelőinek, a vezetők most húsz év szabadságvesztésre számíthatnak – közölte honlapján az adóhatóság.

Számlagyárat lepleztek le Somogyban Cikk

Több mint kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek egy mezőgazdasági terményértékesítéshez kapcsolódó számlázási láncolaton keresztül nyolc ember az ügyészség szerint, vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

Fiktív cégeket, strómanokat mozgatott a lebukott számlagyár Cikk

Több mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnszervezet mintegy négymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.

Milliárdos kárt okozó számlagyár ügyében született ítélet Szegeden Cikk

Egy szegedi számlagyárat működtető csoport tagjai és a fiktív bizonylatokat felhasználó cégek vezetői ügyében hozott ítéletet a Szegedi Törvényszék szerdán, olvasható az MTI oldalán.

Áfacsalás: milliárdos számlagyár ügye a bíróság előtt Cikk

Külföldről származó szója és tojás áfafizetés nélküli értékesítéséhez nyújtottak segítséget azok a vádlottak, akiknek ügyében hétfőn kezdődött előkészítő ülés a Szegedi Törvényszéken.

Számlagyárat működtető szegedi csoport tagjai ellen emeltek vádat Cikk

Számlagyárat működtető szegedi csoport tagjai ellen emelt vádat az ügyészség, a hatóságok eredményes fellépésének köszönhetően az okozott 1,5 milliárd forintos kár teljes egésze megtérülhet – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

NAV: több száz millió forint adót csalt el egy esztergomi számlagyáros Cikk

Strómanok és könyvelők is segítettek egy esztergomi vállalkozót, akinek céghálózata fiktív számlákkal több mint 600 millió forint kárt okozott a költségvetésnek – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Vádat emeltek egy számlagyár ellen Cikk

Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy bűnszervezet ellen, amely fiktív számlákat állított ki a megrendelőknek, adófizetési kötelezettségük csökkentéséért – közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Számlagyárat fülelt le a NAV, egy jachtot is lefoglaltak a revizorok Cikk

Félmilliárd forint nyi adót csalt el az az észak-magyarországi számlagyár, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A költségvetésnek okozott kárt azonban teljes egészében fedezi a gyanúsítottak és cégeik zár alá vett vagyona.

Háromszázmillió forintos kárt okozott egy fiktív számlákat kiállító számlagyár Cikk

Háromszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek egy számlagyár, amely hat budapesti székhelyű cég nevében fiktív számlákat állított ki – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Antitestmérés

Lepsényi Mária

adószakértő

Harmadik országbeli állampolgár csed jogosultsága

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Kiva, társas vállalkozó

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetÉs