6 találat a(z) repi cimkére

Reprezentáció Kérdés

Repiadó Kérdés

Szállodai bekészítés Kérdés

Könyvutalvány adózása Kérdés

Áruminta vagy repi Kérdés

Kávégépeket és kávét, kakaót forgalmazó cég vagyunk. Meglévő és leendő ügyfeleinknek mintát adunk a termékekből kipróbálásra, valamint, ha már többször rendeltek tőlünk, további ösztönzésként úgymond ajándékba, repiként, természetesen ingyenesen. A számlán – nem sok ilyen volt még – úgy tüntettük fel, hogy például kávé: 1 csomag – repi, értéke pedig 0 forint. Kérnénk segítségüket, hogy helyes-e ez a gyakorlat. Ha nem, hogyan, milyen módon lehet ezt megoldani, hogyan kell a számlán szerepeltetni, hogy ezután ne kelljen adózni, hiszen nekünk ez nem bevétel? Köszönjük a segítséget.

Éttermi számlák könyvelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Éttermi számlák, nyugták könyvelése vállalkozásban eléggé egyértelmű a törvény szerint, azaz hogyan könyvelünk (repi ktg.), és mit kell fizetni utána. Azonban civilszervezeteknél nem tudom pontosan a helyes könyvelést. Rendezvény-szervezés alkalmával elfogyasztott élelem könyvelése (anyagköltség, szolgáltatási költség vagy repi)? Ha az erre vonatkozó szabályt vesszük figyelemben a civil szervezeteknél, célszerű a repi költségre könyvelni minden számlát, hogy az 10 százalékos értékhatárt figyelni lehessen. Jól gondolom? Köszönöm a választ. keriani

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink