2 találat a(z) reklámkampány cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kft. ügyfelei megbízásából reklámkampányokat valósít meg, különböző – a kft. által bérelt – helyszíneken, felületeken, reklámeszközökön. A kampányok egy vagy több hónaposak, de akár csak néhány naposak is lehetnek, a megrendeléstől függően. Egy-egy kampány megvalósításáért a kft. egy összegű kampánydíjat számláz a megrendelőnek, amely magában foglalja a gyártás (például poszterek), a logisztika (kihelyezés-eltávolítás) díját és a médiadíjat (szervezési és közzétételi díj). A megrendelő ügyféllel kötött szerződés szerint az ügyfél a kampány kezdetét, azaz a kihelyezést követő x-edik napot fogadja el a kampányteljesítés időpontjának, és e teljesítési időponthoz képest y nap a megállapodás szerinti fizetési határidő. A kampányok egyszeri feladatok. Kérdésem, hogy e kampány megvalósítási szolgáltatás, azaz a kampánydíj számlázására vonatkozik-e az áfatörvény 58. paragrafusa, azaz egy reklámkampányt időszakos ügyletként kell-e kezelni, arra tekintettel, hogy a kampány meghatározott időszakra vonatkozik, annak ellenére, hogy minden kampány során egyszeri, eseti, nem folyamatos feladatot hajtanak végre? Kérem szíves válaszukat, hogy mi a követendő eljárás. Előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! EU-s tagállambeli adóalany megrendelt média-megjelenést, reklámkampányt, egy Z nevű belföldi cégtől. Ez a belföldi cég pedig megrendelte a média-megjelenést meg minden egyebet, ami kell a médiakampányhoz itt Magyarországon. Kérdés: hogyan számlázza szolgáltatását Z, belföldi kft. az EU-s tagállambeli adóalany felé, áfafelszámítással vagy sem? Köszönettel: Ildikó

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített foglalkoztatás NYES mellett

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Munkaszüneti napok körüli munkarend

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Elektromos töltés, töltőpont

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink