2 találat a(z) rémálom cimkére

Cikk

Akár 10-20 százalékkal is többet fizethet egy külföldön megvásárolt áruért az, aki a bankkártyás fizetésnél elfogadja azt, hogy a kereskedő bankja forintban vonja le az összeget a dinamikus valutaváltás szolgáltatás keretében – figyelmeztet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint hatalmas árfolyam-eltérítések itthon is vannak: az EuroNet automatákból kedden 426 forintért lehetett eurót felvenni, a Wizzair oldalán ugyanarra a járatra 13 százalékkal többet kellett fizetnie annak, aki forint helyett euróban akarta ugyanazt a repülőjegyet megvenni.

Cikk

A technológia beruházásokra való felkészülés ösztönzi leginkább a vállalatok kockázatkezelési folyamatainak felülvizsgálatát. Az üzleti vezetők 37 százaléka szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39 százalék) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10százaléka használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vezető állású munkavállaló eurós bére

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szántóföldvásárlás illetéke

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Dobos Ügyvédi Iroda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink