3 találat a(z) nettó ár cimkére

Egyéni vállalkozó készlete Kérdés

Nettó ár Kérdés

Tisztelt Szakértő! A vendéglátásban alkalmazott nettó árnak meg kell-e egyeznie az azonos ételeknél? Itt a kiszállított és a helyben fogyasztott áfakülönbségre gondolok. Például a helyben fogyasztott cigánypecsenye és a kiszállított pecsenye nettó árának kötelező-e megegyeznie? Ki jogosult és milyen feltételek megléte esetén a helyben fogyasztott ételekre szervizdíjat felszámítani? Köszönöm a válaszát. Zsuzsa

Új lakás, áfatörvény Kérdés

Tisztelet Szakértő! Egymásnak teljesen ellentmondó véleményeket olvastam a törvény végrehajtásával kapcsolatosan. Esetünkben már 2015-ben megkezdett és 2x10 százalékkal leelőlegezett 2016 októberében átadásra és kifizetésre kerülő ingatlanfejlesztő cég által épített lakásról van szó. A törvény bár deklaráltan az építtetőket kívánja kedvezőbb helyzetbe hozni az 5 százalékos áfával, az építő cég erről a 22 százalék extra profitról sem kíván lemondani, és a törvényre való hivatkozással úgy nyilatkozik, hogy az nem teszi lehetővé számára a korábbi vételár csökkentését. „Nem akarnak a NAV álláspontjával szembe kerülni.” Tehát a szerződést úgy kívánja módosítani, hogy a korábban megállapított bruttó árat érvényesíti olyan módon hogy a nettó árat megemeli. Esetünkben konkrétan: a szerződésben szó szerint úgy szerepel, hogy az összeg bruttó vételár….ami tartalmazza a („ jelenleg 27% áfát”). Arra hivatkoznak, hogy a NAV állásfoglalására várnak, de mint tudjuk konkrét szerződések esetén a NAV nem foglal állást. Hozzáteszem több száz áthúzódó szerződésről van szó milliárdos nagyságrendben! Az utóbbi időben honlapjukról már töröltek is minden a témával kapcsolatos kérdést, véleményt. (Közben bruttó eladási árakat is emeltek 20 százalékot, és a 2016-ban megkötött szerződéseikben már a megemelt nettó árat hozták ki.) Azzal fenyegetnek, hogy felbontják a szerződésünket visszafizetik a foglaló kétszeresét, mert még így is kedvezőbben – magasabb áron tudják értékesíteni a lakásaikat, ha mi bírósághoz fordulunk.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink