16 találat a(z) napenergia cimkére

Cikk

A magyar villamosenergia-piac új korszakba lépett: miközben az ország továbbra is importra szorul, a napenergia gyors térnyerése miatt egyre gyakrabban válik ugyanazon a napon exportőrré, majd néhány órával később importőrré. A rekordgyakoriságú negatív árak és a növekvő kereslet azt jelzik, hogy a következő évek versenye már nemcsak a termelésről, hanem a rugalmasságról, az energiatárolásról és a gyors piaci alkalmazkodásról szól – írja elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Cikk

Az elmúlt évben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a legmagasabb arány nemcsak Európában, hanem az egész világon is. Tavalyelőtt Chile és Görögország mögött a harmadik helyen álltunk ebben az összevetésben. Az Ember független nemzetközi think tank friss jelentése szerint a 25 százalékosra nőtt magyar részesedéssel mindkét országot megelőztük tavaly – közölte friss bejegyzésében hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Cikk

Az Országgyűlés mai ülésén elfogadta az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot. Fontos változtatás egyebek mellett, hogy könnyebben telepíthetnek napelemet a társasházi lakóközösségek – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Cikk

Az Energiaügyi Minisztérium a múlt hónapban 30 milliárd forinttal emelte meg a népszerű program keretösszegét. A legújabb támogatói döntésekkel az odaítélt forrásmennyiség felülmúlta az eredetileg 75,8 milliárd forintos keretet. Az állam mostanáig több mint 19 ezer családtól vállalta át költségeik kétharmadát, összesen mintegy 79 milliárd forint értékben – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Cikk

A Napenergia Plusz Program újabb szakaszának megnyitását követő első 24 órában több mint 17 ezer előregisztrációs kérelem érkezett be – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM). A családok ingatlanonként akár 5 millió forint támogatást nyerhetnek el a zöldenergia termelésére és eltárolására alkalmas modern napelemes rendszerek telepítéséhez.

Cikk

Megjelent a Napenergia Plusz Program pályázati felhívása, a kormány a zöld energia fokozott hasznosítása érdekében a magyar családokat is segíti a modern napelemes rendszerek telepítésében – jelentette be Lantos Csaba az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Átalányadó és EKHO

Széles Imre

tb-szakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Kölcsön alkalmazottnak

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink