1 találat a(z) mobbing cimkére

Mobbing vs. munkahelyi zaklatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak 2 éve megjelent egy, a munkahelyi zaklatással foglalkozó kiadványa. Ebben arról ír, hogy a munkahelyi zaklatás nem azonos a mobbinggal, mert utóbbinál a zaklatás oka nem az áldozat védett tulajdonsága + ebből eredően az, hogy mobbing esetén nem fordul meg a bizonyítási teher. Elméletben ezt értem, de a gyakorlati részét nehezen. Védett tulajdonságra bármikor lehet hivatkozni (például. nő vagy férfi az illető), és azt, hogy hátrány érte, bizonyíthatja. Ez esetben úgy tudom, már a munkáltató feladata bizonyítani, hogy a védett tulajdonságnak és a hátránynak nincs köze egymáshoz. Tehát, ha jól sejtem, ha már van védett tulajdonság, a munkavállalónak egyszerűbb erre hivatkozni, mint mobbingra. Továbbá emiatt azt szeretném kérdezni, hogy védett tulajdonságra milyen körben lehet hivatkozni? Azonos szervezeti egységen belül? Azonos telephelyen belül? Mi történik akkor, ha van 2 azonos nemű munkavállaló és csak egyiküket éri hátrány? Akkor is lehet védett tulajdonságra hivatkozni, vagy akkor már marad a mobbingra hivatkozás akkor is, ha a zaklatás formái között vannak az áldozat nemére utaló megjegyzések is? Ha jól érzékelem, mobbingra akkor érdemes hivatkozni, ha nincs védett tulajdonság, az viszont általában van... Tehát a védett tulajdonságon túl mi az elhatárolás gyakorlati alapja? Segítségét köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Innovációs járulék kétéves szabály

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivaalap

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink