2042 találat a(z) miniszterelnök cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A főiskolai rektor megbízatása megszűnéséről szóló 72/2009. (IX. 10.) ME határozatot visszavonom.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a pénzügyminiszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyar Köztársaság és a Dán Királyság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és vagyonadók területén tárgyú egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) létrehozásával;
2. felhatalmazom a pénzügyminisztert, hogy - az érintett minis...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 58. § b) pontja, valamint 59. §-ának (1)-(2) bekezdése alapján megállapítom, hogy
dr. Kovács Miklósnak, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkárának e megbízatása
2010. március 31-ei hatállyal - lemondásával -
megszűnik.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormánytagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 60. § (2) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva
dr. Székely Juditot,
a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkárát e tisztségéből
- 2010. május 31-i hatállyal -
felmentem.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény 11. § (2) bekezdése, valamint a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanácsról szóló 255/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés b) pontja alapján - a kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért felelős miniszter előterjesztésére megállapítom, hogy
dr. Rudas Imrének, a Magyar Rektori Konferencia tiszteletbeli elnökének a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács tagsági teendőinek ellátására vonatkozó ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról szóló 1997. évi CXXXVI. törvény 2. § (4) bekezdésében foglalt jogkörömben az oktatásért felelős miniszter javaslatára
dr. Nádai Lászlót, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetőjét
az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok Bizottsága tagsági teendőinek ellátásával 2010. január 31-ei hatállyal - hároméves időtartamra - megbízom.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 101. § (3) bekezdés a) és b) pontjában foglalt jogkörömben - az oktatási és kulturális miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett előterjesztésére -
dr. Angelus Ivánt a Budapest Kortárstánc Főiskolán
- a 2010. március 1-jétől 2015. február 28-áig terjedő időtartamra -
a rektori teendők ellátásával megbízom.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A kormányközi vegyes bizottságok tagjainak és tisztségviselőinek kijelöléséről szóló 2118/2008. (VIII. 27.) Korm. határozat 3. b) pontja szerinti jogkörömben eljárva
Haraszti Attilát, a Magyar-Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság magyar tagozati titkárát tisztségéből
felmentem, egyidejűleg
Mesterházy Szilviát a Magyar-Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság magyar tagozati titkárává
kinevezem.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 58. § b) pontja, valamint 59. §-ának (1)-(2) bekezdése alapján megállapítom, hogy
Bódi Gábornak, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkárának e megbízatása
2010. február 15-ei hatállyal - lemondásával -
megszűnik.

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 14. § (3) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva
dr. Rozgonyi Krisztinát
2010. február 1-jei hatállyal, a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa elnökének kinevezéséről szóló 77/2008. (XII. 20.) ME határozattal kinevezett volt elnök ott megjelölt megbízatási idejének végéig terjedő időre
a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa elnökévé kinevezem.

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról szóló 1997. évi CXXXVI. törvény 2. § (4) bekezdésében foglalt jogkörömben az oktatásért felelős miniszternek - a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével tett - javaslatára
Bazsáné dr. Szabó Marianne-t, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakmai tanácsadóját
az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok Bizottsága tagsági teendőinek ellátásával 2010. január 6-ai hatállyal - hároméves időtartamra - megbízom.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 57. §-ában foglalt jogkörömben, az önkormányzati miniszter javaslatára
az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkárává - 2010. január 15-ei hatállyal - kinevezem.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, az Alkotmánynak a nemzetközi szokásjogot a magyar jogrendszer részévé transzformáló 7. § (1) bekezdésére tekintettel, a pénzügyminiszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek azzal, hogy Tajpej-jel a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén tárgyú Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmé...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 15. § (1) bekezdés b) pontja alapján megállapítom, hogy
Pataki Dánielnek
a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa elnökének e megbízatása - lemondására tekintettel - 2010. január 31-én megszűnik.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 59. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva megállapítom, hogy
Marsi Erikának, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárának e megbízatása - lemondásával - 2010. január 8-ai hatállyal
megszűnik.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiválás során szerzett jövedelem adózási időpontja

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Külföldi munka

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Egészségkártya-elszámolás

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink