7 találat a(z) kaposvár cimkére

Cikk

Módosította a kaposvári közgyűlés hétfő esti rendkívüli ülésén az építményadóról hozott múlt év decemberi határozatát, így a vállalkozásoknak az irodák után az eddigi 1.655 forint helyett 800 forintot kell fizetni négyzetméterenként. Az előterjesztő, Kéki Zoltán címzetes főjegyző szóbeli kiegészítésében megerősítette: az alapelv nem változott, azaz "akinek több van, az többet fizessen, vagyis a multik vállaljanak nagyobb részt a közterhek viseléséből", a kisebb adóalanyokat azonban az önkormányzat mentesítené a magasabb adóterhek alól.

Cikk

Kaposvár polgármestere ígéretet tett arra, hogy áttekintik a város adórendeletét, miután tárgyaltak a több mint duplájára emelt építményadó ellen tiltakozó helyi vállalkozók képviselőivel - tájékoztatta a keddi megbeszélésen részt vevő egyik kaposvári cégvezető az MTI-t. A tanácskozás után a kaposvári önkormányzat közleményben tudatta: bírsággal sújtják azokat, akik nem tesznek időben eleget az adóbevallási kötelezettségüknek.

Cikk

Nyílt napot és cégtalálkozót tart az adóhatóság szerdán Kaposváron. Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának ügyfélszolgálatán az adózással kapcsolatos szakterületek szakemberei 12.30 órától fogadják és válaszolják meg az adózók kérdéseit.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tagi kölcsön visszafizetése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Külföldi állampolgár adózása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Amazon, Google kapott jutalék

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink