24 találat a(z) kampány cimkére

Cikk

Illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni egy bűnszövetség tagjai, a nyomozók három embert őrizetbe vettek – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-t.

Cikk

Évről évre csendesebb az őszi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány: ma már csupán az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió gépjármű 32 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: kevesebb, mint 967 ezer jármű szerződése fordul az év végén – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége az adatokat pénteken.

Cikk

A mezőgazdasági munkavégzés biztonságára fókuszáló, kétéves, országos munkavédelmi kampányt indít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) és a Szent István Egyetemmel együttműködve – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

Cikk

Henry Ford szerint – és neki igazán hihetünk –, aki nem költ reklámra, hogy pénzt takarítson meg, az megállíthatná az óráját, hogy időt nyerjen! Reklám tehát kell. Nem mindegy azonban, hogy mennyibe kerül, esetleg terheli-e a marketing büdzsét adó és járulék is. Ebből a nézőpontból vizsgáljuk a manapság oly népszerű, a termék, a szolgáltatás mellé adott ajándék-, illetve vásárlási utalványokat.

Cikk

A nagykoalíciós kormány pártjai, a konzervatív Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) teljes mértékben egyetértenek ebben, és teljes az egyetértés a konzervatív Angela Merkel kancellár és a szociáldemokrata pénzügyminiszter, Peer Steinbrück között is. Egyedül a kisebbik uniós párt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szorgalmaz már régóta - elsősorban a helyi érdekek által vezérelve - adócsökkentéseket, követelései azonban mindeddig meghiúsultak elsősorban a CDU és a kancellár elutasításán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkáltatói felmondás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Jogosítvány költségeinek elszámolása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink