13 találat a(z) közúti fuvarozás cimkére

Cikk

Augusztus 20-án közzétették az Európai Unió hivatalos lapjában a Bizottság (EU) 2024/2164 végrehajtási határozatát (2024. július 11.) a bérelt járművekkel kapcsolatos, a közúti fuvarozási vállalkozások nemzeti elektronikus nyilvántartásában rögzítendő adatokra vonatkozó minimumkövetelményekről.

Cikk

Egyebek között a jövedéki adóról, az extraprofitadóról szóló jogszabályokat, államháztartási, villamos energiai, közúti fuvarozási, egészségügyi szolgáltatási, továbbá földgázellátással kapcsolatos előírásokat is módosít a Magyar Közlöny 2023/45 számában március 29-én kihirdetett tizenegy kormányrendelet.

Cikk

A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozása e hét végétől ismét az általános szabályok szerint lesz érvényben, vagyis a kamionok szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig nem közlekedhetnek a hazai közutakon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.

Cikk

A magyar közúti fuvarozásban még mindig sofőrhiány van, annak ellenére, hogy már több ezer gépkocsivezetőt képeztek ki állami támogatással – mondta Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkára az M1-en.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem közúti árufuvarozással foglalkozik. Két munkavállalója Németországba szállított anyagot, és 21 órát dolgoztak. Ezt hogyan kell elszámolni? Köszönöm a válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy közúti árufuvarozással foglalkozó kft. 8 alkalmazottal. Hat alkalmazott gépkocsivezető és rakodómunkás. A kft. ügyvezetője úgy döntött, hogy alkalmazottait megkéri, legyenek egyéni vállalkozók és a kata adózási módot válasszák. Így katásként számlázzanak neki. A teherautót a kft. biztosítaná a fuvarozáshoz egy minimális bérleti díj ellenében. Ön egyetért ezzel a megoldással? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Vállalkozásunk dunai hajóállomáson kirakodást végez. A gabona Ausztriából érkezik hajón, és cégünk végzi a a gabona kirakodását útdíjköteles teherautókra. A fuvart minden esetben vagy speditőr cég, vagy az áru beszerzője biztosítja. Cégünk kizárólag rakodik, illetve elvégzi a gabona mérlegelését, és szállítólevelet állít ki. Ebben az esetben kinek kell kikérnie az ekáerszámot? Álláspontunk szerint a gabona vevőjének. Ha így van, akkor cégünknek kötelessége megbizonyosodni az ekáerszám meglétéről? Esetleg azt rá kell írnunk a szállítólevélre? Mi a helyzet akkor, ha cégünk berakodást végez, és a gabonát uniós tagországba szállítják? Ebben az esetben is kizárólag a rakodást végzi cégünk. Álláspontunk szerint a gabona eladója kéri ki az ekáerszámot. Cégünknek ezt kötelessége ellenőrizni? Megtisztelő válaszát köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A 2015. évi adótörvénycsomagban foglalt EKAER-szám ügyet szeretném, ha kifejtenék, a törvény szavait olvasva számomra nem érthető a közúti fuvarozással kapcsolatos eljárásrend. Ha lehet, gyakorlati példát is szeretnék kapni a törvény alkalmazásához. Köszönettel: Takácsné

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Különbözeti adózás áfa kérdése

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Nyugta- vagy számlaadási kötelezettség

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink