40 találat a(z) kötelező biztosítás cimkére

Cikk

A biztosítók jó része már felkészült az online kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések bevezetésére – mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője ma az M1 aktuális csatornán.

Kérdés

Tisztelt Surányi Imréné! A fenti címen egy kérdésre adott válasza nyomán megjelent cikkel kapcsolatban kérdezném, hogy miként kell eljárni, ha házastárs használja a házastársa nevén lévő, de közös szerzésű, jogilag közös tulajdonnak számító gépjárműve, amelynek a gépjármű felelősségbiztosítását közös (mindkét házastárs nevén lévő) számláról fizetik, tehát a befizetést igazoló bizonylaton mindkét név szerepel? Segítségét előre is köszönöm.

Cikk

Elindult az Astra Biztosító felszámolása a román pénzügyi felügyelet által a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) küldött tájékoztatás szerint. A nagy összegű, nem kötelező gépjármű-felelősség biztosítási (kgfb) kárral, díjköveteléssel rendelkező magyarországi fogyasztóknak, és a nem biztosítási hitelezőknek január 18-ig be kell jelentkezniük a felszámolásba – közölte az MNB.

Cikk

Meglepően magas, akár kétszeres jövő évi díjjal bünteti némelyik biztosító a már meglévő ügyfeleit, ők vélhetően más társaságokhoz menekülnek majd – összegzi a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány első napján tapasztaltakat a CLB biztosítási alkusz.

Cikk

Bár csak hétfőtől ellenőrizhetik jövő évi kötelező díjaikat az autósok az összehasonlító portálokon, már több biztosítótársaság is kipostázta a jövő évi díjértesítő leveleit ügyfeleinek – áll a biztosítás.hu alkuszi portál közleményében. A portál szerint ezen társaságok arra számítanak, hogy ügyfeleik még a kampány, azaz a többi biztosító ajánlatának megismerése előtt befizetik hozzájuk jövő évi díjaikat.

Cikk

Amióta 2013 január elsején bevezették az évközi díjhirdetés lehetőségét, átlagosan 13 százalékot nőtt a személyautókra kötött kgfb-szerződések díja – derül ki a Netrisk.hu adataiból. A piacvezető online biztosításközvetítő cég adatai szerint az idei év folyamán fokozatosan emelkedett az átlagdíj. A jelenlegi átlagos díjszint annak ellenére tart a tavaly ilyenkor mért érték közelében, hogy az akkori 29 százalékhoz képest 35 százalékra nőtt a jóval alacsonyabb átlagdíjú évfordulós kötések aránya.

Cikk

Tegnap óta elérhetőek a kötelező biztosítási díjak az internetes kalkulátorokon. Már az első órákban több tízezer autós ellenőrizte a díjait. A Biztosítás.hu adatai alapján mindössze az autósok egynegyede tud idén spórolni, az átlagdíjak pedig akár 3-5 ezer forinttal is emelkedhetnek. Amennyiben az autósok nem keresik meg a számukra legolcsóbb biztosítási ajánlatokat, a kötelező díja, akár 5 milliárd forinttal is emelkedhet a teljes piacot nézve.

Cikk

A közép-európai régió négy országa autósainak 67 százaléka jól tájékozottnak tartja magát a gépjármű-biztosítások terén, de csak 91 százalékuknak van kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) – közölte felmérése eredményét a Generali PPF Holding.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kezdő egyéni vállalkozó egyszerüsített ipa

Szipszer Tamás

adószakértő

Osztalékelőleg magasabb, mint az osztalék

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Könyvelőváltás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink