90 találat a(z) készpénzes számla cimkére

Elektronikus számla Kérdés

Tisztelt Szakértő! Elektronikus számlázással kapcsolatban lenne kérdésem. Minap találkoztam egy olyan esettel rendezvényen való részvételem alkalmával, hogy a szervező cég azt mondta, ő elektronikus számlát állít ki, fizessem ki a részvételi díjat, és elküldi a megadott email címre az erről elektronikusan kiállított készpénzes számlát. Pénztár bizonylatot sem kaptam a befizetésről. Lehet egyáltalán készpénzes számlát kiállítani elektronikus formában? Ha igen, akkor mi a feltétele? Megkaptam a számlát ugyan, de elgondolkodtam, ha véletlenül nem küldték volna el, mivel igazoltam volna egyáltalán a befizetést. Válaszukat előre is köszönöm Asbóth Istvánné

Pénztárgép-használat kiterjesztése Kérdés

A hatóságok kötelezővé tették a pénztárgép használatát a plasztikai sebészek részére. Egy plasztikai sebészt egy cég a cég által bérelt műtőben megbízásos jogviszonyban foglalkoztat (az szja-t a cég a díjból levonja), a páciens a sebészeti munka díját átutalással (előzetes dijbekérővel) egyenlíti ki. Előfordulhat, hogy díjkülönbözet keletkezik, amit a pácienstől a cég készpénzes számla alapján szed be. Vonatkozhat-e erre az esetre a kötelező pénztárgép-használat? Várom segítő válaszukat.

Számlázó program és kézi számlatömb Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cég pénztárgép használatára kötelezett. Van is pénztárgépe, de kézi, illetve gépi számlát állít ki, mert a vevő azt kéri. A számlázó program használatát bejelentettük a NAV-hoz. Kérdésem: a készpénzes gépi számláról is kell jelentést készíteni vagy csak a kézzel írottról? (Egyik számlázási módnál sem ütik be a pénztárgépbe az összeget.) Köszönöm megtisztelő válaszát.

Számlázó program használata és kézzel írt készpénzfizetési számla Kérdés

Tisztelt Szakértő! Vegyesiparcikk-kiskereskedelmi üzletbe számlázó programot vásároltunk. Használatát bejelentettük. Van-e akadálya annak, hogy a közületi (utalásos) számlákat a számlázó programmal, a készpénzes számlákat pedig kézzel, készpénzfizetési számlatömb felhasználásával állítsuk ki?

Vevő vagy elhatárolás? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Két kft. közötti szerződés szerint a bérleti díjat a tárgyhó utolsó munkanapjáig fizeti meg a bérbevevő, készpénzes számla ellenében. A 2015. decemberi díjfizetés viszont késve történt meg, csak 2016. 01. hóban került rá sor, és a bérbeadó ekkor állította ki készpénzfizetési számlát is. Hogyan kell lekönyvelni mind a bérbeadónál, mind a bérbevevőnél ezt a készpénzes számlát az árbevétel és az áfa tekintetében az évváltás miatt? Köszönöm a választ.

Készpénzes számla kiállitása, vevői pecsét Kérdés

Vállalkozói szokás az egyszerűsítés érdekében, hogy a készpénzes számla kiállításakor a vevő rányomja a céges pecsétet a számlára, illetve annak összes példányára. Olyan szóbeszéd kering, hogy a NAV ezt nem fogadja el. Kérdésem, hogy valóban nem elfogadható ez a számlakitöltés? És, ha igen, mi az oka? A könyvelő felelős-e ilyen számla befogadásáért? Ha az eladó pecsételhet, a vevő nem?

Év végi számlák könyvelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kft.-hez a következő számlák érkeztek be, melyek könyvelésben történő szerepeltetéséhez kérném segítségét! 1, Igénybe vett szolgáltatásról készpénzes számla érkezett 2016. 01. 14-ei dátummal. A szolgáltatás teljes egészében 2015. 12. havi. 2, Biztosításról szóló számla kelte: 2015. 12. 02; teljesítése: 2016. 01. 01; Fizetési határidő: 2016. 01. 01; Időszak: 2016. 01. 01-2016. 06. 30; elutalva: 2015. 12. 28. Kérdésem az lenne, hogy hogyan kell könyvelni 2015-ben, illetve 2016-ban a fenti két esetet? Köszönettel.

Számlázó programmal kiállított készpénzes számlák Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy fogászati vállalkozásnak könyvelünk, ahol évente 5000-5500 darab számlázó programmal kiállított készpénzes számla kerül a könyvelésbe. Eddig ezeket a számlákat darabonként könyveltük. Kérdésünk az lenne, van-e lehetőség arra, hogy a számlázó programból olyan listát kérjünk az ügyféltől, ami tartalmaz egy havi összesítést a kiállított számlákról? Mi ezen lista alapján könyvelnénk le az így összesített bevételt. Természetesen a számlák darabonként a fogászaton meglennének egy esetleges ellenőrzés esetén. Válaszát köszönöm. Bognár Lászlóné

Bankba érkező előre utalás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném megkérdezni, hogy szabályos annak a bankszámlára érkező összegnek a könyvelése, amelyet egy rendezvényszervező cég előre utalással kér bankszámlájára befizetni a résztvevőktől a belépő jegyekért? A belépő jegyeket a rendezvény helyszínén adja át. Kell-e ezekről az összegekről előlegszámlát kiállítani – mivel azokat a teljesítés előtt kifizetik –, majd végszámlát kiállítani magánembereknek, akik alapjáraton nem kérnek számlát a szolgáltatásról? Tulajdonképpen a belépő jegy árát készpénzben fizetnék, de a helyfoglalás miatt kényszerül a cég előre utalással azt elkérni. A bankba érkező összegeket készpénzbefizetésként átvezetési számlára könyvelem, és a pénztárban szerepeltetem a rendezvény összes bevételét áfásan. Szabályos ez így? Vagy minden összegről kell készüljön előleg-, illetve végszámla kimenő számlaként, és akkor a bankból kiegyenlítésre kerül, amikor befizették az összeget? Köszönöm a választ előre is!

Időszakos elszámolású ügyletek Kérdés

Nem találok sehol megfelelő választ arra, hogy mi van akkor, ha készpénzben történik a fizetés. Mire gondolok? A havi bérleti díjat a tulajdonos készpénzben kéri, és úgy, hogy beesik az üzletbe, kiállítja a készpénzes számlát, és kéri a bérleti díjat. Ez minden hónapban akkor következik be, amikor éppen arra van dolga. Eddigi tudásom szerint a készpénzes számla lényege, hogy minden dátum a pénzmozgáshoz kötött. Hogyan járok el helyesen? Vagy beesik az ügyfél, és letesz az asztalra kéthavi könyvelési díjat, mondván most van nála pénz!? Erre kkészpénzes számlát kell kiállítani, de hogyan? Minden magyarázat az utalásos számlákkal foglalkozik...

Könyvelők számlázása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Könyvelőként ügyfelemnek a lekönyvelt hónapra vonatkozóan a következő hónap 3-án állítom ki készpénzes számlámat. Jól járok-e el, ha a számlán a teljesítés dátuma, a kiállítás dátuma és a fizetési határidő dátuma ugyanaz a nap? A számla belsejében mi a könyvelésre vonatkozó pontos és megkövetelt "megnevezés" és tevékenységszám? Csak, hogy biztosan jól állítsam ki a számlámat. A múltkori továbbképzésen teljesen elbizonytalanodtam, hogy jól járok-e el? Köszönettel.

Pénztárgéppel felszerelt üzletben a számla kezelése Kérdés

Kérdésem, hogyan kell bizonylatolni olyan üzletben a szolgáltatást vagy termékértékesítést, amelyről a vevő számlát kér? A pénztárgépbe külön kell a számlás tételt beütni és a gép adja az egyszerűsített számlát? Vagy, ha külön számlázó programmal állítja ki az üzlet a készpénzes számlát, akkor annak nem kell a pénztárgépbe bekerülni? Lényegében a kérdésem, hogy, ha az üzletben rovancsot készít például a NAV, akkor a pénztárgépnek kell egyezni a pénzkészlettel, vagy a pénztárgép és a napi készpénzes számla együttes összegével? Várom válaszukat, amit előre is megköszönök.

Számla teljesítési napja Kérdés

Tisztelt Szakértő! Találtam egy korábbi kérdést, "Számlakiállítás a teljesítést megelőző napon" címmel, mellyel kapcsolatban további kérdésem merül fel: a készpénzes számlának nem az az alapvető ismérve, hogy a három dátum: a számla kelte, a teljesítés és a fizetési határnap egy? Úgy tudtam, hogy a készpénzes számla attól készpénzes, hogy a három mozzanat egy napra esik – ezért is szerepel a készpénzes előrenyomtatott számlán is csak 1 dátum. Rosszul tudom?

Kft. árbevétel könyvelés Kérdés

Kft. árbevételét számlázó szoftverrel állítja ki, amely egy napra szóló számlaösszesítő részletezést is ki tud nyomtatni, a számlák mind készpénzesek. A kérdés az, hogy a könyvelés felviheti-e az egy napra szólókat az összesítő alapján, egy összegben,vagy egyenként köteles a számlaszám szerint rögzíteni, a vevők megnevezése nélkül is, mivel készpénzes számlák?

Könyveletlen készpénzes számla Kérdés

Tisztelt Szakértő! Legyen szíves az alábbi ügyben állásfoglalást adni: Egy cég 2012. évi bevételi számlatömbjéből egy készpénzes számlát elfelejtett kitépni, amit utólag vett észre, így azt nem könyvelték. A hiba nem jelentős mértékű, bruttó 127 000 forint. 2016-ban hogyan kell ezt a számlát lekönyvelni? Az áfa, társasági adó és iparűzési adó önellenőrzésre kerül. A problémát az okozza, hogy mivel készpénzes számláról van szó, az összeg a pénztárba utólag kerül be. Segítségét előre is köszönöm! Tóth Mária

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink