10387 találat a(z) határozat cimkére

Kérdés

A volt cégem önellenőrzést végzett, a korábbi években gépkocsi-költségtérítésként kifizetett összegeket bérré nyilvánította. Az én esetemben bejelentette a NAV-nak az szja és járuléktartozást, amiről határozatot kaptam. Jeleztem a NAV felé, hogy én az szja részre önellenőrzést végeztem, így a határozatban az előírt szja fizetési kötelezettség nem jogos. (Duplán szerepel, egyszer a bevallásom, másodszor a NAV előírás.) Kaptam egy hivatalos levelet a NAV-tól, hogy ha az adatok nem egyeznek, a munkahellyel kell egyeztetnem és egy új AJK bevallást kell beadni részemre. Erről tájékoztattam a munkahelyemet, azt a választ kaptam, hogy ők nem küldenek be új adatot, mivel önadózó vagyok, nem láthatják és nem is kell látniuk az én önellenőrzésemet, hiába a nyilatkozatom, hogy önellenőriztem. Én áttanulmányoztam az AJK bevallást és magyarázatát, valamint az Art. törvényt. Azt szeretném megkérdezni, hogy az én esetemben ha az AJK bevallásban az AJK-02-01 oldalon A blokk, 01 sor -ban a 2. pontot kiválasztva (azaz: a magánszemély a munkáltatói adómegállapítást önellenőrzéssel helyesbítette, és erről nyilatkozott a munkáltatójának [Art. 28/B § (2) bek. b) pont]), valamint megadva a cég által számolt önellenőrzés során kijött adókülönbözetet, megoldódik e az én problémám? Ebben az esetben a NAV látja, hogy önellenőriztem, összeveti a két adatot és ha van különbözet, azt írja be a határozatba? Ez az eljárás helyes így? Válaszukat előre is köszönöm: Szalai Ferencné

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon az egyházi, nem állami szociális fenntartóknál a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum 2017. január 1-jétől történt emelése kapcsán felmerülő többletkiadások teljes körű finanszírozásához szükséges költségvetési forrás biztosításáról.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: felmerülés ütemében

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az lenne a kérdésem, hogy a mikrogazdálkodói beszámoló esetében a mérlegen és eredménykimutatáson kívül kötelező-e az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot elkészíteni és mellékletként csatolni a beszámoló beküldésekor? Köszönettel: Vadoba József

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmánybíróság tanácsa alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának kizárására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi V. törvény 3. § (5) bekezdése a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban lévő 8.M.285/2016. számú ügyben...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság a Kúria Mfv.II.10.033/2016/5. számú ítéletével szemben előterjesztett alkotmányjogi panaszt elutasítja.
[1] 1. Az indítványozó, D-ÉG Épületgépészeti Áruház Kft. jogi képviselője útján (dr. Strausz Éva ügyvéd, 2400 Dunaújváros, Építők útja 7.) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] A...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány egyetért azzal, hogy a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiaci elhelyezkedését ösztönözni szükséges. A magyar gazdaság helyzetének erősödésével a Kormány lehetőséget teremt a közfoglalkoztatottak piaci alapú munkavállalására. Mindezek mellett a Kormány megerősíti azon szándékát, amely szerint a szociális szövetkezetek működését támogatja. A Kormány ezen célok elérése érdekében
1. felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a belügyminisztert, hogy vizsgálja meg és teremtse meg f...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 220. § (2) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva, a nemzetgazdasági miniszter javaslatára
Pomázi Gyulát
a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárává
- 2017. február 20-ai hatállyal -
kinevezem.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány
1. egyetért a minimálbér- és a garantált bérminimum-emelésnek a gazdálkodásra gyakorolt közvetlen és közvetett hatásai okán, valamint a piaci viszonyokhoz igazodó jövedelemszint biztosítása érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közvetlen vagy közvetett tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, egyes többségi állami tulajdonú gazdasági társaságoknál 2017. január 1-jétől megvalósuló bérfejlesztés végrehajtásával;
2. az 1. pontban meghatározottak megvalósítása érdekében az 1. mell...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 221. § (2) bekezdésének c) pontja és a 220. § (2) bekezdése alapján - az emberi erőforrások minisztere javaslatára -
Sipos Imrét, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkárát e tisztségéből
- 2017. február 28-ai hatállyal -
felmentem, egyidejűleg
dr. Maruzsa Zoltán Viktort az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkárává
- 2017. március 1-jei hatállyal -
kinevezem.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzetgazdasági miniszter, valamint a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyar Köztársaság Kormánya és Hongkongnak, a Kínai Népköztársaság Különleges Közigazgatási Területének Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén Budapesten, 2010. május 12. ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés e) pontja, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 16. § (1) bekezdése és 32. § (1) bekezdése alapján - a nemzetgazdasági miniszter javaslatára - Szabó Károly pénzügyőr dandártábornokot 2017. március 15-ei hatállyal pénzügyőr vezérőrnaggyá előléptetem.
Budapest, 2017. március 3.
Ellenjegyzem:
Budapest, 2017. március 8.
KEH ügyszám: IV-6/01266-2/2017.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány a szociális ágazatban dolgozó felsőfokú végzettségű foglalkoztatottak bérrendezéséhez 2017. január 1-jétől szükséges fedezet biztosítása érdekében felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon 7,5 milliárd forint összegű költségvetési forrás rendelkezésre állásáról.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2017. március 31.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 220. § (2) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva, a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára
dr. Viski Józsefet
a Miniszterelnökség helyettes államtitkárává
- 2017. február 1-jei hatállyal -
kinevezem.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 220. § (2) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva, a külgazdasági és külügyminiszter javaslatára
dr. Berzétei Ákost
a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárává
- 2017. február 10-ei hatállyal -
kinevezem.

Jogszabályok és jogi tartalmak

1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, dr. Bienerth Gusztáv turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos kormánybiztosi kinevezését visszavonja.
2. A Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testületről szóló 1255/2016. (VI. 6.) Korm. határozat
a) a következő 3a. ponttal egészül ki:
"3a. A Testület döntésh...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Osztalékelőleg magasabb, mint az osztalék

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Könyvelőváltás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Tagi kölcsön

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink