7 találat a(z) halgazdálkodás cimkére

Cikk

Az Agrárminisztérium (AM) azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves halfogyasztás tovább növekedjen, ezért kiemelt figyelmet fordít a hazai haltermékek minőségi kérdéseire, valamint elismerésére – mondta Erdős Norbert, az Agrármisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Szentgyörgyváron, a Panarini Hungária Kft.-nél tett látogatáson a szaktárca szerdai közleménye szerint.

Cikk

Lakossági bejelentés alapján értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata, hogy a Duna Adonyi-mellékágából egy 20 kilogramnnál nagyobb tömegű ponty került az egyik Fejér megyei horgásztóba. Mivel az eset kivizsgálása során bebizonyosodott az illegális áttelepítés ténye, a hatóság zár alá vette a méretes egyedet, továbbá elrendelte annak eredeti élőhelyére történő visszaszállítását.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nonprofit kft. bevételei horgászengedélyek, napijegyek, sportjegyek értékesítéséből, illetve halasítási hozzájárulásból tevődnek össze. Ezen bevételeket az áfatörvény 85. § (1) m), illetve 85. § (4) e) alapján adómentes tevékenységként kezeljük. NAV honlapján 2016.12.05-én megjelent egy tájékoztatás a halgazdálkodásra jogosult területi jegyének áfa megítéléséről, ezzel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy január 01-től hogyan kell kezelni a bevételeinket? Továbbra is a 85. § alapján vagy bérbeadásként, ahogyan a tájékoztató írja? Amennyiben bérbeadás, akkor a nonprofit kft.-nél vállalkozási tevékenységnek minősül? A halasítási hozzájárulást hogyan kell kezelni áfa, illetve számviteli szempontból?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szja, fejlesztési tartalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink