2 találat a(z) gazdasági társaságok cimkére

Cikk

A köztulajdonban álló gazdasági társaságok szerződésben foglalt adatkiadásának szigorítását foglalta a jövő évi költségvetést megalapozó törvények mellékletébe egy módosító javaslattal az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön. A változtatást az ellenzék életesen bírálta, ugyanakkor a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke támogatta azt.

Cikk

Élénkülhetnek az üzleti kapcsolatok az új Polgári Törvénykönyvbe illesztett, gazdasági társaságokra vonatkozó rendelkezésekkel. A rugalmasság növelésével és a magánautonómia kiterjesztésével a külföldi befektetők magyarországi működése is egyszerűbbé válhat. A gazdasági folyamatok fellendüléséhez azonban továbbra is biztosítani kell a hitelezők védelmét, illetve a kisebbségben lévő tagok jogait – fogalmaz Torsten Braner a TaylorWessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda Partnere. Kiemelte: a változtatások ellenére a nemzetközi jogi sztenderdeknél nem lett liberálisabb az új Ptk., ugyanakkor annak 2014. március 15-i hatályba lépéséig még akár lényeges módosítások is bekövetkezhetnek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adóelőleg és járulék utólagos levonása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

Kismama főállású átalányadózó egyéni vállalkozó táppénzen

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink