47 találat a(z) fejlesztési támogatás cimkére

Cikk

Kilencmilliárd forint keretösszeggel jövő februárban indul a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű program, amelynek célja, hogy a vállalkozások rendelkezzenek digitális megjelenéssel és ezen keresztül nyissanak új értékesítési csatornákat, illetve jussanak el új vevőkhöz – közölte mai sajtótájékoztatóján Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

Cikk

Háromszázmilliárd forint értékű uniós fejlesztési forrást kap a főváros – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester az Elisa Ferreiraval, az Európai Bizottság kohéziós politikáért és reformokért felelős biztosával közösen tartott mai budapesti sajtótájékoztatóján.

Cikk

Az elkövetkező hónapokban számos új pályázati konstrukció megjelenése várható. Az Andersen Magyarország elemzése ezek közül egy új, már jelenleg is pályázható közép- és nagyvállalatok beruházásait az egész ország területén támogató konstrukciót (VNT-3), illetve két (K+F projekteket, illetve kkv-k beruházási projektjei támogató) tervezetet mutat be röviden. Utóbbi tervezetek ugyan még valamelyest módosulhatnak, azonban lehetőséget kínálnak arra, hogy az érintettek projektterveikkel kapcsolatosan felkészüljenek a pályázatok benyújtásához szükséges információk és dokumentumok előkészítésére, összegyűjtésére.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ellentételezés áfamegítélése

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Utazásszervezés

Szipszer Tamás

adószakértő

Kiva kilépés

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink