4 találat a(z) biztosító társaság cimkére

Cikk

MNB elfogadta a CIG EMABIT biztosító szavatolótőke-helyzetének rendezésére benyújtott helyreállítási tervét. A biztosítónak a jelenlegihez képest további ötszázmillió forintnyi többlettőkét kell biztosítania működéséhez. A tőkemegfelelés helyreállításához – más intézkedések mellett – szükséges kiegészítő szavatolótőke-elem bevonását ugyanakkor a CIG EMABIT kérelmére egy másik határozatában már jóvá is hagyta a jegybank, olvasható az Magyar Nemzeti Bank (MNB) oldalán.

Cikk

Hitelintézetekben, biztosítóintézetekben, befektetési szolgáltatókban is tulajdonosi részesedést szerezhetnének a jövőben a dolgozók szervezett formában és kedvezményes módon, Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretében – áll az Országgyűlés gazdasági bizottságának az adótörvény-módosítási csomaghoz benyújtott indítványában. Kitétel, hogy esetükben csak javadalmazási politika keretében megszerezhető pénzügyi eszközök kezelése érdekében indítható MRP. A hatályos törvény kizárja ebből a lehetőségből az említett foglalkoztatókat. Az eredeti törvényjavaslat csupán egy jogtechnikai módosításra hivatkozva nyitotta meg az Mrp.-törvényt, ezen a kiskapun sétált be lényegi változtatásokat jelentő indítványával a parlamenti bizottság.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Reklámhordozó papíron kívül milyen más jogcímen keletkezhet a biztosító társaságnak termékdíj-fizetési kötelezettsége? Például hulladék, gumiabroncs, stb.? Reklámhordozó papír termékdíját a szállító (nyomda) megfizeti, a biztosító nullás bevallást készít erről negyedévente. Kell-e átvállalási nyilatkozat, vagy egyéb nyilatkozat bármelyik féltől, vagy abban az esetben, ha a nyomda az első belföldi forgalomba hozó, és fizeti a termékdíjat, azt hogyan kell bizonylatolni? Mi a biztosító feladata? Felhasználásként lehet-e valamilyen termékdíj kötelezettsége a biztosítónak? Bejövő számlán kell-e vizsgálni, hogy feltüntették-e a termékdíj megfizetését. Válaszát előre is köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Pénzbeli ellátások iránti kérelmek

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Cégvezető tulajdonos – személyes közreműködés

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink