562 találat a(z) adómentes cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi életbiztosítás adózásával vagy adómentességével kapcsolatosan kérnék tájékoztatást: Amit a biztosításról a kötvény alapján tudni lehet: - befektetési egységhez kötött életbiztosítás, 10 éves időtartamra - biztosított a vállalkozás személyesen közreműködő tagja - szerződő a vállalkozás - biztosítás kezdete 2009. - biztosítás lejárata 2019. - 12 havonta esedékes - változatlan - díja van - választott haláleseti szolgáltatás: haláleseti biztosítási összege és a szerződő számláján nyilvántartott befektetési egységek haláleset időpontjában számított aktuális értéke együttesen A biztosító egyéb tájékoztatást nem tudott adni arra vonatkozóan, hogy ez a biztosítási módozat - az évente szerződő által befizetett összeg vonatkozásában - adókötelezettség alá esik vagy sem, mondván, már nagyon régi, és akkoriban nem volt ilyen megnevezés. Adóköteles-e a vállalkozás, mint szerződő által befizetett éves díj? Amennyiben igen, akkor mikortól és mennyi adót kell utána fizetni? A szerződés 2015-ben visszavásárlásra került, a biztosítás díját 2016-ban a vállalkozás számlaszámára utalták. Ezzel kapcsolatosan van-e bárkinek adókötelezettsége? Számviteli szempontból hogyan könyveljük az éves díjat, és a visszavásárlás során jóváírt összeget? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! "A" Kft. "B" Kft. részére osztalékot fizet ki készpénzben. Régen benne volt a törvényben, hogy a kapott osztalék csak akkor minősül adómentesnek a fogadó félnél, ha átutalással történik a fizetés. Ezt most nem találom a törvényben. A két cég egymás között készpénzben rendezte az osztalékot. Lehet ez adómentes? Köszönöm válaszukat.

Kérdés

Egy kft. futártevékenységet végez (főtevékenység: 4941 közúti áruszállítás). A futár dolgozók 8417 feorral lettek bejelentve alkalmazottként. Milyen feltételekkel lehet a napi 3 ezer forintos napidíjátalányt adni nekik adómentesen 2016-tól? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Cím! Egy kft. alkalmazottjának adna lakásvásárlási támogatást, de a megvásárolni kívánt ingatlanba nem költöznek be, mivel egy családi házban laknak. Kérdésem, hogy mivel nem ott lesz az állandó lakcímük, megteheti-e a munkáltató, hogy adómentesen támogatást ad? Előre is köszönöm válaszukat!

Kérdés

Az szja törvény 11. § (3) bekezdése 600 ezer forint adomentes határról beszél, az 58. § (9) bekezdés 30 ezer forintról beszél. Az szja 15 százalék, akkor ez 200 ezer forint. Ha 580 ezer forintért ingóságot értékesitek, akkor az adóköteles vagy nem? Köszönöm. Dajkáné

Kérdés

Tisztelt szakértő! A munkáltató által lakáscélú felhasználásra a munkavállalónak adható adómentes, vissza nem térítendő támogatásról kérek segítséget az alábbi konkrét esetre vonatkozólag: A családi ház 2015 novemberében lett vásárolva, a vételárat kifizették az eladónak. A megvásárolt családi ház méretében, egyéb feltételek szerint megfelel az adómentes munkáltatói támogatás feltételeinek. Ha a munkáltató 2016. évben szeretne erre a vásárolt családi házra adómentes támogatást juttatni a dolgozónak, milyen módon teheti meg? Mi a juttatás pénzügyi lebonyolításának a rendje, hogy adómentes legyen? Köszönöm szépen!

Kérdés

2015. évben a kft. munkavállalója lakóingatlant vásárolt. Munkáltatója két millió forint támogatást és három millió forint kölcsönt nyújtott az ingatlan megvásárlásához. Ezen összegek kifizetése közvetlenül az ingatlan eladójának történt a munkáltató által átutalással. Az ingatlan vételéhez banki hitel nem kapcsolódott. 2016. évben tervezik a kölcsön egy részének elengedését. Kérdéseim: - adómentes-e a fenti konstrukcióban nyújtott támogatás? - adómentes-e a kölcsön elengedése? Az ingatlan a méltányolható lakásigényt nem haladja meg. Segítségüket köszönöm.

Kérdés

A munkáltató munkavállalók részére 35 Ft/km napi munkába járási költségtérítést fizet saját gépkocsival történő bejárásra, a rendeletben foglalt feltételek fennállnak. Egyrészt adómentesen juttat 9 Ft/km munkába járási költségtérítést, másrészt 26 Ft/km adóköteles munkába járási költségtérítést. A 39/2010. kormányrendelet által meghatározott maximum adható hazautazás költsége nem egyenértékű a fentiekben említett esettel, így a meghatározott maximumot nem kell alkalmazni (a rendelet csak a hazautazás bérlet/jegy költségét említi)? Tehát napi munkába járás jogcímen "bármennyi" juttatás adható, ha a feltételek fennállnak, azzal a kitétellel, hogy csak a napi bejárás 9 Ft/km az adómentes?

Kérdés

Lakáscélú adómentes munkáltatói támogatás körében az alábbi kérdések merültek fel: 1. Egyszemélyes kft. tagja alkalmazotti jogviszonyban végzi feladatait, belefér-e a lakáscélú adómentes munkáltató támogatás kapcsán a munkavállaló fogalmába? 2. Jelenleg egy 50 százalékban saját tulajdonú ingatlanban lakik nevezett személy és e mellett új ingatlan építésébe kezd, ehhez szeretné igénybe venni a munkáltatói adómentes lakáscélú támogatást. Kell-e vizsgálni, hogy jelenleg tulajdonnal rendelkezik - és ez alapból kizáró tényező-e - vagy elengedő az építési engedély alapján az építendő ingatlannal kapcsolatban vizsgálni az adómentesség körülményeit? 3. Mivel új építésű ingatlannal kapcsolatban szeretné igénybe venni a támogatást, igy a lakcímkártyára vonatkozó kitételt nem tudja teljesíteni, figyelmen kívül hagyható-e a támogatás megítélése során?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Közösségen belüli termékértékesítésről kiállítandó számlával kapcsolatban kérek segítséget. Egy magyar kft. eddig magyar partnerének szállított, és számlázott. Most ez a partner a következőt kéri: a kész terméket szállíttassuk ki Szlovákiába futárpostával, adott szállítási címre. A számlát állítsuk ki a cég eddig ismert nevére és címére (ez magyar), de szlovák adószámra, adómentesen. Megfelel ez a kérés a jogszabályoknak?

Kérdés

Tisztelt Surányi Imréné adószakértő ! Társaságunk az egyik alkalmazottjának - aki 2009 évben lakáscélú hitellel vásárolt egy 3,5 szobás lakást, ahol jelenleg hárman laknak, és megfelelnek a méltányolható lakásigénynek - 5 millió vissza nem térítendő támogatást, valamint 2 millió forint kamatmentes kölcsönt szeretne nyújtani, majd a lakáscélú munkáltatói kölcsönt elengedni. A kérdésem, hogy ebben az esetben mind a 7 millió adómentesen adható, vagy csak az 5 millió vissza nem térítendő támogatás? Ha csak az 5 millió adómentes, akkor van arra lehetőség, hogy a 2 millió kamatmentes kölcsönt majd csak egy későbbi időpontban, az 5 év eltelte után engedjük el ?

Kérdés

Építőipari cég az alkalmazottainak palackos, illetve ballonos vizet biztosít a munkavégzés során a munkavédelmi előírások szerint. Egy számviteli rendezvényen ugyanakkor elhangzott egy olyan mondat, hogy csak akkor lehet elszámolni adómentesen a költségeket, hogyha a helyszíneken nincs biztosítva az iható vezetékes folyóvíz. Mivel az építőipari anyagok beépítéséhez szükség van vízre, ezért ez a fajta víz (minőségtől függetlenül ) általában mindenhol előfordul. A kérdés az, hogy van-e adózási vonzata a védőitalnak?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ha külföldi kiküldetésre 420 eurót adunk munkavállalónknak, és ebből az összegből 345 euró összegű számlával (üzemanyag, autópályadíj) rendelkezik. Jól értelmezzük-e az Szja tv. 3.melll II./7./b pontját, hogy a 420*30%-a , max naponta 15 euró igazolás nélkül elszámolható (5 napra kapta ezt az összeget, 5*15=75 euro adható igazolás nélkül.) Ami kérdéses: 420-345=75 euró (5 napra vonatkozik), akkor adómentesen, igazolás nélkül adható? Ebben az esetben a teljes összeget kiküldetési napidíjként kell könyvelni 55. Egyéb személyi jellegű ráfordítások között, és nem 51. anyagjellegű ráfordítás (üzemagnyagktg) és az autópálya díjat 52. Igénybe vett szolgáltatásokra. Gondolom a teljes összegről el kell számolnia a a külf.kiküldetési rendelvény nyomtatványon? Segítségüket előre is köszönöm! Már több kérdést találtam ezzel kapcsolatban, de mégis más jellegű volt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szántóföld tárgyieszköz-nyilvántartás

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Külfüldi áfás (EU-s) számla befogadásának szabálya

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Folyamatos teljesítés lift kartbantartása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink