101 találat a(z) Lengyelország cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem az lenne, hogy Lengyelországból gépkocsi-alkatrészeket hozok be ügyfelem számára. Ez történt egy alkalommal. A vásárlást úgy kell elképzelni, mint Magyarországon a piacot (Gyál). Ezen a helyen több eladótól vettem árut. Megdöbbenésemre számlát nem kaptam ,csak a pénztárgépbe beütött blokkot. Egy helyen ugyan kaptam számlát, de nincs rajta sorszám, amin ugyancsak megdöbbentem. Az eladó azt mondta, hogy számlát akármelyik boltban vehetek. Kíváncsiságomat, hogy kielégítsem, elmentem a boltba, és tényleg kaptam számát, igaz, ezek üres nyomtatványok voltak. Itthon első dolgom az volt, hogy megnézzem az adószámokat. Hét helyen vásároltam, ebből három be van jelentve, mint közösségi áfás, négy nincs. Kérdésem az lenne, hogyan tudom ezt ügyfelem felé számlázni? Hiszen a nevemre szóló vásárlási számla nincs, csak blokk. Ezek nem nagy értékű vásárlások voltak, összesen forintra átszámítva 80 ezer forint értékről van szó, mert nem mertem vásárolni. Hiszen Magyarországon hozzá vagyok szokva, hogy ha vásárolok, és kérek számlát, de nem is kell kérnem, kapok, sorszámmal, megfelelő adattartalommal. Azt nem tudtam eldönteni, hogy Lengyelországban hogyan működik az adózási rend. Ami érdekes volt, hogy a blokk nagyon hasonlított a Magyarországon is bevezetett új pénztárgép blokkjához. Feltüntetve: BAV, vagy AEB. További kérdésem az lenne, ha az árut nem is tudom ügyfelem számára továbbszámlázni, akkor az ügynöki tevékenységet ebben az esetben számlázhatom-e? Köszönettel: Margit

Cikk

Lengyelországban a legrosszabb a hatvan éven felüliek helyzete európai viszonylatban, a nyugdíjas lengyelek az európai átlagnál betegebbek és szegényebbek, miközben ők tartják el a család fiatalabb nemzedékeit - írta a Dziennik Gazeta Prawna vasárnapi számában.

Cikk

Nyugdíjreformot hajt végre a lengyel kormány. A nyugdíjalapok kötvényállományát egy az egyben átveszi az állam, amit államadósság-csökkentésre fordít, illetve lehetővé teszik, hogy az emberek visszalépjenek az állami rendszerbe.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szja, fejlesztési tartalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink