176 találat a(z) ügyfélkapu cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egykével kapcsolatban van olyan kérdésem, hogy egyéni vállalkozóként végzek könyvelést, és az ügyfelek saját ügyfélkapuján küldöm be a bevallásokat. Egykét nem készítettem, tulajdonképpen én mint meghatalmazott sehol se látszódom, mert igazából nincs is meghatalmazásom, csupán a szerződésben van rögzítve, hogy feljogosítanak arra, hogy használjam az adott cég ügyfélkapuját, és az ő jelszavaikkal végezhessem a munkám. Van arra vonatkozóan kötelező törvényi előírás, hogy ezt így nem tehetném meg? Szükséges lenne mindenképpen egy egyke-kitöltésre, a könyvelő megjelölésével, és az én saját ügyfélkapumon küldjem be az összes ügyfél bevallásait, és árassza el a sok visszaigazoló e-mail a levelezőfiókomat? Köszönöm válaszát.

Cikk

Március 15-étől érhetők el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján vagy a magyarorszag.hu kormányzati portálon keresztül az adóhatóság által elkészített adóbevallási tervezetek – közölte a NAV. Akinek nincs ügyfélkapuja, március 18-áig kérheti sms-ben vagy levélben a tervezet postázását, utána már csak személyesen, az ügyfélszolgálatokon lehet hozzájutni.

Cikk

Minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján, sőt, akik teljes egészében maguk készítik bevallásukat, már hozzáférhetnek a 18SZJA webes kitöltő programhoz – tájékoztat az adóhatóság. A NAV ebben az évben a magánszemélyeken túl már az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet, a mezőgazdasági őstermelőkhöz és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyekhez hasonlóan.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2019. 01. 01-jétől az egyéni vállalkozó adóbevallásait csak a saját ügyfélkapuján keresztül lehet majd továbbítani, vagy a könyvelő továbbra is az "Egyke" bejelentés szerint jogosult-e azok beküldésére? Válaszát köszönöm szépen.

Cikk

Karbantartás miatt nem lesz elérhető a kormányzati portál és ügyfélkapu 2018. október 27-én 09:00 óra és 21:00 óra között. Október 28-án éjjel pedig az OTP Bank rendszerének karbantartása miatt nem lesz elérhető az internetes fizetési szolgáltatás – hívja fel a figyelmet az adóhatóság.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretnénk információt kérni a tárgyban említett kapcsolattartási lehetőségekről a NAV-val. Új vállalkozás indításaként a tulajdonos és az ügyvezető igazgató rendelkezik ügyfélkapuval, de erre a személyes, például magánszemélykénti értesítései is jönnek. A cégkapuval lehetősége van-e rá, hogy a céget könyvelő iroda csak a vállalkozás értesítéseit kapja meg, tehát különválasztható-e a kettő? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagi kölcsön kamatmentesen, készpénzben

Erdős Gabriella

adószakértő

Ír adórezidens kettős állampolgár ingatlan adásvétel

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink