52 találat a(z) étkeztetés cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünknél háromhetes szakmai gyakorlatát tölti egy felsőfokú intézmény hallgatója. Az egyetemmel együttműködési megállapodást, a hallgatóval pedig hallgatói munkaszerződést kötött a cég. Hallgatói díjat nem fizet a cég, mivel csak három hétre jön a hallgató. A cégnél nem üzemel konyha, büfé. A 2011. évi CCIV. törvényben és a 230/2012. kormányrendeletben nincs szó, hogy étkeztetést kellene biztosítanunk. Illetve az egyetem és a cég közötti együttműködési megállapodásban sincs felsorolva a szakmai gyakorlóhely felelőssége, kötelezettségei, feladatai között. A cég köteles-e a hallagatónak étkeztetést biztosítani? Köszönöm a válaszukat. Kertész Mónika

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünknél a nyáron felsőfokú tanulmányokat folytató és középiskolás hallgató/diák fogja a kötelező szakmai gyakorlatát tölteni. Cégünknél nincs meleg étkeztetés, konyha és büfé. Viszont a cégnek biztosítania kell a diákok/hallgatók étkeztetését. Az Edenrednek van kizárólag fogyasztásra kész ételre, élelmiszerre beváltható ajándékutalványa. Tájékoztatásuk szerint ezt lehet juttatni a diákoknak/hallgatóknak adómentesen idén is. Lehetséges tényleg így biztosítani az étkeztetésüket? (Ezt eddig szakmai anyagokban nem olvastam.) Vagy csak a cég nevére szóló számla ellenében rendelt, vásárolt étellel, élelmiszerrel lehet biztosítani az étkeztetést? Ekkor az szja-törvény 70. § (3) bekezdése szerint az egyes meghatározott juttatásokra vonatkozó szabályok szerint kell a cégnek az adót és a szochót megfizetnie? Köszönöm előre is a válaszukat. Kertész Mónika

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünknél a nyáron háromhetes egybefüggő szakmai gyakorlatát töltené egy főiskolai hallgató. Az intézménnyel a cég köt együttműködési megállapodást, a hallgatóval pedig hallgatói szerződést. Az Mt. vonatkozik a hallgatóra: -– Jól gondolom, hogy üzemorvoshoz is el kell küldeni a hallgatót? – Díjat nem fizetünk neki, mivel három hét lesz a gyakorlata. Szabadság 1 nap jár neki, ezt természetben kiadjuk. Így a cégnek nem kell semmit sem számfejtenie? – A középfokú szakmai gyakorlatnál a diáknak kell természetbeni étkeztetést biztosítani. Mi a helyzet a hallgatóval, ha napi 4 órában lesz foglalkoztatva? – A cégnél nincs meleg/hideg étkeztetés, tehát nincs konyha, büfé. Ha biztosítanunk kell a hallgatónak étkeztetést a napi 4 órára, akkor jó megoldás: ha rendelünk a cég nevére szólóan a hallgatónak ételt? Vagy a hallgató vásárol élelmet magának, és hoz róla a cég nevére szóló számlát, és ez alapján kifizetjük az összeget neki? A cégnél egyes meghatározott juttatásként kell kezelni ezt az összeget? Köszönöm a válaszukat: Kertész Mónika

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az szja törvény 70. §-a nevesíti azon szervezetek körét, melyek esetében mentes az adó alól a reprezentáció bizonyos értékhatáron belül: "(5) Ha a kifizető egyesület, köztestület, egyházi jogi személy, alapítvány (ideértve a közalapítványt is), ..." Kérdésünk: nonprofit közhasznú kft. esetében (egyébként uniós forrásból vagy állami támogatásból) az alapító okiratban rögzített közhasznú feladat teljesítése érdekében (középfokú oktatási és alapfokú művészetoktatási intézményt üzemeltet a kft.) szervezett szakmai rendezvények során étkeztetés is megvalósul (diákok, vendég előadók, fellépők, oktatók étkeztetése), meg kell-e fizetni a reprezentációs adót, repinek minősül-e az étkeztetés, vagy ebben az esetben nem sorolható be a reprezentáció fogalmába, hanem szakmai rendezvényhez kapcsolódó anyagköltség? A szakmai programok kizárólag a közhasznú közfeladat ellátásához kötődnek, azonban a kapott támogatások között sajnos nincs lehetőség a reprezentációs adók elszámolására. Emiatt feltételezzük, hogy a fent említett rendezvények esetében nem minősül repinek az étkeztetés. A művészetoktatás keretében sok rendezvényt szervez a kft., így nem elhanyagolható költségekről van szó. Több helyről kaptunk ellentétes választ. Válaszukat köszönjük!

Kérdés

Kérdésem arra irányul, hogy a megszűnt Erzsébet utalvány helyett a szakmunkástanulóknak milyen formában lehetne biztosítani az étkeztetést, és ennek milyen vonzata van, a szakmunkástanuló, illetve a munkáltató részére. Szíves válaszukat tisztelettel köszönöm! Bényi Józsefné

Kérdés

Tisztelt Címzett! A következő kérdésben kérném a tájékoztatásukat: kft.-ben, tanulószerződés alapján 3 fő diák, mezőgazdasági gépész gyakorlaton van. A képzés formája: 2 hét elmélet az iskolában, két hét gyakorlati képzés a kft.-nél. A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.t örvény 68. paragrafusa alapján kedvezményes étkeztetést kell biztosítanunk számukra. Kérdésem az, hogy milyen formában biztosítható részükre – adómentesen – ebéd (Erzsébet-utalvány, éttermi lehetőség stb.)? Válaszukat előre is köszönöm!Ágnes

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Belföldi partnerünk 5%-os áfatartalommal állított ki diákétkeztetésről számlát, a számlán az „Előfizetéses menü” megnevezést tüntette fel. A partnerrel kötött szerződésben is diákétkeztetés biztosítása a tárgy. A diákétkeztetés; 55.51.10.1 Alapfokú oktatásban részesülők étkeztetése és 55.51.10.2 Középfokú oktatásban részesülők étkeztetése, nem tartozik bele a kedvezményes 5%-os adókulcs alá. Arra való hivatkozással állítja ki a számlákat 5%-os adókulccsal, hogy helyben készített meleg ételt kapnak a diákok, melyet menüből választhatnak ki. Ennek SZJ száma 55.30.1., de ez az SZJ szám nem felel meg az általunk kért szolgáltatásnak. A kérdésünk az, hogy elfogadhatjuk-e ezt a magyarázatot az 5%-os áfakulccsal történő számlakiállításra? Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy vendéglátó vállalkozás szakács- és felszolgálótanulókat foglalkoztat tanulószerződéssel. A gyakorlati napokon a saját éttermében biztosítja részükre a törvény szerinti kedvezményes étkeztetést 600 Ft/nap értékben. A nem pénzbeli juttatás a tanuló részére adómentesen számfejtésre, 1,18-szorosa után a 15% szja és 19,5% eho bevallásra kerül. Ezen felül egyéb közteher terheli-e még a vállalkozást? A juttatásról havonta egy nyilvántartás készül, amely tartalmazza a tanuló nevét, aláírását, a juttatás jogcímét és összegét. A számviteli elszámolást tekintve kérésem lenne, hogy legyenek szívesek azt könyvelési tételenként, részletesen a számfejtéstől a nyilvántartásokból történő kivezetésig ismertetni velem. Megtisztelő segítségét előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az önkormányzat a gyermekétkeztetést és a szociális étkeztetést úgy oldja meg, hogy egy kft.-vel szerződést kötött, amely főz. Az önkormányzat a kft.-től veszi meg az ételt, a kft. számlázza az önkormányzat felé. Az önkormányzat szedi be a térítési díjat. Vannak kedvezményes és ingyenes étkezők is a Gyvt alapján. A térítési díjat adott hónapban előre szedik be. Az áfabevallásba hogy kell beállítani a tételeket? A kft. által számlázott összeg áfatartalma teljes egészében levonható? A fizetendő áfában meg kell jeleníteni az ingyenes étkezők által be nem fizetett áfát? Mikor kell számlát kiállítani?

Cikk

A Hungast Holding megvette a Sodexo Magyarország Szolgáltatót és a cég százszázalékos tulajdonában álló Zóna Vendéglátót – közölte pénteken a Világgazdaság.

Kérdés

Tisztelt Szakértő Kérdésem lenne az óvodai érkeztetéssel kapcsolatban: az önkormányzat átadja az étkeztetéssel kapcsolatos feledatokat a tulajdonában lévő nonprofit kft.-nek. A kft. áfakörös az általános szabályok szerint. Jelenleg önkormányzati támogatásból fizeti a dogozók bérét és járulékait. Az önkormányzat által rendelt szolgáltatásokat áfásan számlázza, az ehhez kapcsolódó előzetes áfát visszaigényli. Az első lérdésem az lenne, hogy ezt helyesen csináljuk-e? A második kérdés: az óvodai étkeztetés egy része ingyenes, kevés számú szülő fizet csak téritést. Az étkeztetésre meg a személyzet járandóságaira a költségvetésből kapnánk a forrást. Az áfa szempontjából az előzetes áfa visszaigényelhető-e teljes mértékben? A számlázásra kerülő térítési díj áfamentes lesz-e? Elöre is köszönöm a segítségét Kutasi Gabriella

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Tanulószerződéssel biztosít egy gazdasági társaság gyakorlati helyet szakács és felszolgáló képzés során tanulóknak. A törvény szerint kell biztosítani egyszeri -lehetőség szerint - melegétkezést a gyakorlati napokon, vagy hozzájárulást kell fizetni a tanuló étkezéséhez. Amennyiben az étterem a saját konyháján biztosítja ezt, az juttatásnak minősül-e? (Üzemi étkeztetés-e?) Hogyan kell dokumentálni az étkeztetés megtörténtét, mi a teendő a számviteli elszámolás során?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy alapítvány által működtetett magánóvoda (gazdálkodási forma: egyéb jogi személyiségű nonprofit szervezet) eddig nem számlázott étkeztetést, mert azt az étkeztetést biztosító vállalkozó számlázta a szülők részére. Mostantól a vállalkozó az óvodának számlázna, és az óvodának kellene továbbszámlázni, bizonylatolni a szülők felé a befizetett díjat. Az óvoda 1-es adószámmal rendelkezik a tevékenység tárgyi mentessége miatt. Milyen bizonylatot kellene kiállítani az óvodának a szülők felé? Áfa szempontjából hogyan kellene kezelni ezt a dolgot? Gazdasági tevékenységet jelent-e ez az óvodának (eddig csak egyéb bevétele volt), árbevétel keletkezik-e?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Általános iskola és óvoda vagyunk, az alapító okiratban a gyermekétkeztetés, mint feladat szerepel, a vásárolt étkezést továbbszámlázzuk a gyermekek részére. Alanyi adómentesek vagyunk, a kiszámlázott étkezési díj 3 millió 150 ezer forint, nem éri el a 6 millió forintos értékhatárt ebben az értékben a fizetős gyermekek és az 50 százalékos kedvezményes gyermekek számlája. Szeretném kérdezni, hogy a ki nem számlázott rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek étkezési díját is figyelembe kell venni az értékhatár megállapításánál? Válaszát előre is köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink