6 találat a(z) pénzügyi nyomozó cimkére

Iratokat kerestek, dohányt is lefoglaltak a NAV nyomozói Cikk

Hatmillió forint értékű dohányterméket találtak a pénzügyi nyomozók Monokon, egy másik ügy miatt tartott házkutatáskor, az illegális készletet lefoglalták – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Rajtaütés hatvan pénzügyi nyomozóval, számlagyár bukott Hevesben Cikk

Több mint négyszázmillió forint kárt okozott a költségvetésnek az a számlagyáras bűnszervezet, amelyet a NAV Heves megyei pénzügyi nyomozói lefüleltek. Az elkövetők országszerte terítették informatikai szolgáltatásokról szóló számláikat. Az akció napján tizenkét gyanúsítottat kihallgattak.

Hamis termékek raktárait nyitották a kulcsok Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának járőrei több mint 21 ezer pár hamis lábbelit, 13 515 darab hamis pólót és nadrágot, illetve majdnem 3000 darab hamis baseball sapkát foglaltak le 195 millió forint összértékben Budapesten.

Ipari mennyiségű vágott dohányt és cigarettát foglaltak le Cikk

Kevesebb, mint huszonnégy óra leforgása alatt két sikeres akciót hajtottak végre a NAV pénzügyi nyomozói. Első körben egy ipari méreteket öltő fogyasztási dohányt előállító illegális üzemet buktattak le, majd egy cigarettacsempészetre specializálódott elkövetői kört sikerült kiiktatni.

Somogytól Szabolcsig meccseltek a fináncok és az orgazdák Cikk

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói és pénzügyőrei egy bűnismétlő cigarettacsempész banda tagjait kapták el. A nyomozás szálai Somogy megyéből Budapestig vezettek, a banda irányítója előzetes letartóztatásban van – írja a NAV közleménye.

Ők buktak le a NAV-nál Cikk

Idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóellenőrei, pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói számos tipikus és nagy értékű visszaélést lepleztek le.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Évközben átalányadóról szja-ra váltás

Adózóna szerkesztőség

kérdések és válaszok

Ingatlanbérlet, rezsi elszámolása

Nagy Norbert

adószakértő

Egyesület végelszámolásának nyomtatványai II.

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs