48 találat a(z) kiva alapja cimkére

Kérdés

A kisvállalati adót szabályozó 2012. évi CXLVII. törvény 20. § (1) bekezdésének b) pontja és a 20. § (3) bekezdése szerint az adó alapját növelik azon személyi jellegű kifizetések, amelyek az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) szerint járulékalapot képeznek. A Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének g) pontja értelmében, amennyiben megbízási szerződés alapján a kifizetett megbízási díj összegéből az szjaelőleg-alap számításánál figyelembe vett jövedelem nem éri el a minimálbér 30 százalékát, a megbízott személy nem biztosított, ezért a megbízási díját nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék nem terheli. Ebben az esetben a megbízási díj összegét a kisvállalati adó alapjában sem kell figyelembe venni, illetve ebből a szempontból hogyan értelmezendő a Tbj. 4. § k) pontja, ezen belül különösen a 2. alpont? Laluska Pál

Kérdés

A kisvállalati adóról szóló törvény szerint a kiva-előleg gyakoriságát úgy kell megállapítani, hogy az adóévet megelőző év kivafizetési kötelezettség összegét kell figyelembe venni, tehát 2014-ben a 2013. évet. A 2013. évről május 31-éig készítünk bevallást. Kérdésem az, hogy 2014. elején, május 31-éig, minek alapján kell megállapítani az előlegfizetés gyakoriságát, ha az adóalany 2013-ban is kivaalany volt?

Kérdés

Egy kft. éveken keresztül fizetett egy biztosítást, de azt költségként soha nem könyvelte le, hanem az egyéb követelések között tartotta nyilván. 2013-ban belépett a kivába. Év végén felmondta ezt a biztosítást, és a biztosító átutalt egy jelentős összeget, ezzel megszüntetve a biztosítást. Szerintem ez a bevétel csökkenti a kivaalapot. A kiva időszak alatt kifizetett összeg pedig növeli. Például 2013-ban kifizettek 100 ezert forintot. és visszakaptak 4 ezer forintot. A 100 ezer forint pénzügyi eredményt növelő összeg a 4 ezer forint pedig csökkentő. Ha jól gondolom, most már csak azt szeretném tudni, hogy hova kell ezt beírni a kiva-bevallásba?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Díjbekérő – előlegszámla

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások áfamentesek-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink