7 találat a(z) juttatás adója cimkére

Civil szervezet Kérdés

Helyi bérlet-BKK Kérdés

Mi a helyi – budapesti – bérlet elszámolásának a módja? A dolgozó a helyi bérletét a cég nevére kiállított számlával vásárolta meg, illetve a cég vásárolta meg azt a dolgozó helyett. Van-e, ha igen, milyen közterhei vannak ennek a juttatásnak 2019-ben? Ha igen, pontosan mennyi ez és milyen módon kell elszámolni?

Üdültetés céges finanszírozása – szja-szabályok Cikk

A korábbi években a dolgozók céges üdültetése tipikusan céges és szakszervezeti üdülők fenntartásával valósult meg. Mára az üdültetés és annak adózási szabályai is átalakultak. Cikkünkben bemutatjuk, milyen jogcímen keletkezik adókötelezettség, ha a munkáltató részben vagy egészben finanszírozni kívánja a dolgozók nyaralását.

Juttatás adózása Kérdés

Tisztelt Szakértők! Társaságunk támogatja dolgozóit, hogy futóversenyen vegyenek részt, ezáltal képviselve a céget. A futóverseny nevezési díját fizeti (az egyik 12 ezer forint/fő, a másik 150 ezer forint/csoport (10 fő), illetve ezzel összefüggésben juttat a dolgozóknak energiaszeletet. Hogyan adóznak ezek a költségek 2019-ben? Köszönöm válaszukat előre is! Üdv: Zsuzsa

Telefonkészülék juttatásának elszámolása Cikk

A cafeteria adózásának idén bekövetkezett jelentős változása még jobban ráirányította a figyelmet azokra a juttatásokra, melyek továbbra is adómentesen adhatóak.

Egészségpénztári adomány Kérdés

Tisztelt Szakértő! Érdeklődni szeretnék, hogy egy cég adhat-e csak egy munkavállalójának adományt az egészségpénztári számlájára, vagy úgy szabályos, ha az összes dolgozójának egyformán adja ezt a juttatást? Van-e maximalizálva ez az összeg, milyen adóvonzatai vannak ennek az adománynak és a munkavállalónak mikor kell megfizetnie a járulékokat ezzel kapcsolatban? Válaszát előre is köszönöm!

Karácsonyi buli Kérdés

Cég kizárólag saját dolgozói részére december 12-én karácsonyi bulit, rendez egy étteremben, catering (büfészolgáltatás) jelleggel. A juttatás értéke egyértelműen kimutatható a dolgozókra, 10 000Ft/fő, mely meghatározott menü- és italfogyasztást tartalmaz. Milyen jogcímen adózik a juttatás?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink