5 találat a(z) havidíj cimkére

Munkaszüneti pótlék Kérdés

Havidíj terhelheti a SZÉP-kártyákon maradt összegeket Cikk

Havidíjjal terhelhetőek lesznek a felhasználási határidő után a SZÉP-kártyán maradt összegek a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának rendjéről szóló kormányrendelet-tervezet szerint.

Órabéres foglalkoztatása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Jogszabályi hivatkozást keresek arra, hogy akinek az alapbére órabérben van megállapítva, annak hogyan kell kifizetni a havidíját akkor, ha nem dolgozta le az adott hónap ledolgozandó óraszámát, mert nem lett adott óraszámban beosztva? Válaszát köszönöm.

Hibásnak tűnt a program, de nem az: ünnepnapra is kell bért számfejteni? Cikk

Fix havidíjas szellemi foglalkozású munkavállalókat alkalmazunk. Eddig az ünnepnapokra eső bért is számfejtettük. A 2017-es programnál a programozó úgy állította be a paramétereket, hogy csak a munkanapokra számfejt a program, mivel szerinte az ünnepnapokra nem kell bért számfejteni. Szerintünk viszont eddig is kellett, és a jövőben is kell az ünnepnapokra járó bért számfejteni. Mikor járunk el helyesen, hogy a törvényi előírásoknak is megfeleljünk? – kérdezte olvasónk. Juhász Tibor okleveles adószakértő válaszolt.

Heti 36 órás foglalkoztatás Kérdés

Szeretném megkérdezni, hogy heti 36 órás foglalkoztatás esetén lehet-e havi díjas a dolgozó, vagy csak órabéres? Hogyan kell ilyenkor számítani a munkaidőt, lévén, hogy a ledolgozott napok száma 20-23 között változik, és nyilván nem 7 óra 20 percet dolgozik naponta, hanem mondjuk hétfő-csütörtök 8 óra, pénteken 4 óra. Így a ledolgozott havi munkaideje attól függ, hogy milyen nappal kezdődik és végződik a hónap. Kell-e ezt figyelni, ha havi díjas? Vagy egyszerűen a szerződésben meghatározott munkarend szerint dolgozik, hol többet, hol kevesebbet? Ha órabéresként foglalkoztatom, akkor rövid hónap esetén nem kapja meg a minimálbér/garantált bérminimum arányos részét. Segítséget kérek ebben eligazodni. Köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt.-ből egyszemélyes kft.

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Tulajdonos felelőssége

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Egyéni vállalkozókat milyen képesítéssel lehet könyvelni?

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink