20 találat a(z) fúzió cimkére

Cikk

Öt állomásos befektetői körútra indul a Konzum-Opus csoport annak érdekében, hogy betekintést adjon a legjelentősebb globális tőkepiaci befektetőknek a csoportot érintő fúzió főbb lépéseibe, és ezáltal tovább növeljék a társaságok iránti nemzetközi érdeklődést – közölték.

Cikk

Félrevezető közlés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – 90 millió forint bírság kiszabása mellett – visszavonta a DIGI/Invitel-fúziót engedélyező határozatát, és egyúttal új eljárást is indított, amely a megtévesztés által érintett piacok újbóli értékelését célozza. A hatóság a felek kérelmére – gazdasági érdeküket és az előfizetői szolgáltatások folytonosságát mérlegelve – engedélyezte az új eljárás lezárásáig az összefonódás végrehajtásának folytatását a tranzakció többi részét illetően kirendelt ellenőrző biztos felügyelete mellett – írja honlapján a GVH.

Cikk

Feltételek és kötelezettségek előírása mellett járult hozzá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t. Az eljárásban első alkalommal zajlott előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatás egy fúziós ügyben, közölte a GVH.

Cikk

Az Európai Bizottság versenyjogi aggályokra hivatkozva nem engedélyezi a frankfurti tőzsdét üzemeltető Deutsche Börse és a londoni tőzsde (London Stock Exchange) fúzióját – jelentette be szerdán Margrethe Vestager, az Európai Unió versenyjogi ügyekért felelős biztosa.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-n belüli letelepedés?

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

FAD-számla jóváírása

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Zenei Alapítvány mint SZÉP-kártya-elfogadóhely

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink