9 találat a(z) WizzAir cimkére

Kapott kompenzációt a Wizz Air-től? A GVH megvizsgálja, hogy a légitársaság pontosan teljesítette-e a vállalásait Cikk

Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wizz Air-rel szemben. A légitársaság egy 2019-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás következményeként mintegy negyedmilliárd forint összértékű kompenzációs csomagot, illetve több konkrét intézkedést vállalt, amelyek végrehajtását a GVH Versenytanácsa kötelezően előírta a cégnek. A kötelezettségvállalás teljesítésének öt éves határideje lejárt, ezért a nemzeti versenyhatóság ellenőrzi az előírtak megvalósítását – írja honlapján a GVH.

Bankkártyás fizetés, konverzió: így lehet rémálom a nyaralás – mit tegyünk, hogy ne legyen az? Cikk

Akár 10-20 százalékkal is többet fizethet egy külföldön megvásárolt áruért az, aki a bankkártyás fizetésnél elfogadja azt, hogy a kereskedő bankja forintban vonja le az összeget a dinamikus valutaváltás szolgáltatás keretében – figyelmeztet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint hatalmas árfolyam-eltérítések itthon is vannak: az EuroNet automatákból kedden 426 forintért lehetett eurót felvenni, a Wizzair oldalán ugyanarra a járatra 13 százalékkal többet kellett fizetnie annak, aki forint helyett euróban akarta ugyanazt a repülőjegyet megvenni.

Hatósági ellenőrzés indult a Ryanair, a Wizzair, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben Cikk

Budapest Főváros Kormányhivatala hivatalból hatósági ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizzair, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben az utóbbi napokban tapasztalt jelentős járatkésések kapcsán.

A nyári szezonban 33 millióan repültek a Wizz Air járatain Cikk

A Wizz Air a 2023. április és szeptember közötti nyári szezonban rekordmennyiségű, 33 millió utast szállított járatain, az eredmény a tavalyi év azonos időszakához képest 24 százalékos utasforgalom-növekedést jelent – közölte a légitársaság kedden az MTI-vel.

Menetrend szerinti járatot indított a Wizzair Sármellék és Dortmund között Cikk

Csaknem másfél évtized után indult ismét menetrend szerinti repülőjárat a Sármellék-zalavári repülőtérről; a Wizzair heti kétszeri járata Dortmundot köti össze a Hévíz-Balaton Airporttal.

Kompenzációt kapnak a WizzAir egyes utasai Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Wizz Air Hungary Zrt. (Wizz Air) kötelezettségvállalását, amelynek teljesítésével a 2010 óta Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók összesen mintegy negyedmilliárd forint kompenzációban részesülnek. A cég emellett módosítja az érintett szolgáltatáshoz kapcsolódó tájékoztatási gyakorlatát, informatikai fejlesztéseket hajt végre a Wizz Flex teljes körű, egyszerű és fogyasztóbarát igénybevételéhez, valamint célzott tájékoztató kampányt folytat a légi utasok fogyasztói jogairól.

Új poggyászszabályok a Wizz Airnél és a Ryanairnél is Cikk

Új poggyászszabályokat vezetett be a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság, a kézipoggyász méretű csomagokat ezután csak extra díj fejében lehet a kabinban szállítani.

Nagy bizniszre készül a WizzAir Cikk

A Wizz Air érdeklődik az Alitalia rövid és középtávú járatainak az átvétele iránt – jelentette ki Váradi József, a diszkont légitársaság vezérigazgatója az olasz La Repubblica lapnak adott interjúban.

Új járatot indított a WizzAir Magyarországról Cikk

Elindította a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ráaktiválás értékcsökkenés

Nagy Norbert

adószakértő

Gépkocsi: tárgyi eszköz vagy készlet II.

Nagy Norbert

adószakértő

Ekáer-bejelentési kötelezettség

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább