10 találat a(z) Oszkó cimkére

Oszkó támogatja az adómentes költségtérítést és a üzemanyag-megtakarítást Cikk

A pénzügyminiszter támogatja, hogy a fuvarozóknak meghatározott mértékig adómentes maradjon az üzemanyag-megtakarítás, valamint a költségtérítés, illetve azt is, hogy ne emelkedjen 2010-ben a légrugós járművek gépjárműadója, és nem utasítja el a kereskedelmi gázolajár bevezetését sem.

Oszkó: az APEH sikeres és hatékony Cikk

A magyarországi adórendszer változtatásainak célja, hogy az országban megérje dolgozni, az adórendszer igazságosabb legyen, és hogy ne lehessen kikerülni az adózást - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) országos vezetői értekezletén pénteken Budapesten.

Oszkó: az átlagbéresek éves jövedelme egyhavival növekedhet Cikk

A személyi jövedelemadó alsó sávhatára jövőre a tervek szerint 5 millió forintra emelkedik az idei 1,9 millió forintról - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán.

Adójavaslat-kritika: kevés az újdonság Cikk

Az adótörvény javaslat nem tartalmaz újdonságokat a korábban bejelentett válságkezelő programhoz képest, miután a 2010-es adóváltoztatások a kormány módosító javaslatain keresztül teljesen kikerülnek a parlament előtt lévő adócsomagból - közölte a Deloitte, az új pénzügyminiszter által korábban irányított tanácsadó cég.

Oszkó: kockázatos, ha az adócsökkentés egyetlen fedezete a fehéredés Cikk

Megvalósítható, de kockázatos a kormányfő 1 000-1 200 milliárd forintos adócsökkentő programja - válaszolta Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója, aki szerint a gazdaság fehéredése hozhat többlet bevételt, de az állam kiadásait is csökkenteni kell.

Adórendszer jövőre: kétkedő szakértők és a miniszterelnök lemondása Cikk

Noha van némi átfedés Gyurcsány Ferenc tegnap nyilvánosságra hozott adócsomagja és a BIG 4 adószakértői által kihirdetett versenyképes adórendszer között, a csomag aligha nevezhető kompromisszumnak. Sokak megnyugvására – s talán a szakértők bánatára - a szó sincs eho - emelésről, sem az eva eltörléséről. Megszűnne viszont a különadó, az adójóváírás és változna az szja-kulcs is, csak másképp.

Adószakértői javaslat: ki minek örül? Cikk

Új szerepkörben mutatkoztak be Magyarország négy legnagyobb adótanácsadó cégének szakértői. Ezúttal nem elégedtek meg azzal, hogy ügyfeleiket a meglévő adóelőírások közti eligazodásban, illetve az adómegtakarításban segítsék. A versenyképesség javítását, a foglalkoztatás bővítését és a feketegazdaság visszaszorítását remélik. A HVG cikkét olvashatják.

Adócsomag 2009-re: lehetne nagyobb a mozgástér Cikk

A miniszterelnök hétfői beszédében a 2009-re várható adócsomagra vonatkozóan ismételten csak annyit említett, hogy a költségvetésnek 200 milliárd forintos mozgástere van, egyéb konkrétumokat nem mondott. Az Adózóna által megkérdezett szakértők azonban ennél nagyobb mozgásteret is elképzelhetőnek tartanának. Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója és Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője kommentálta a miniszterelnöki beszédben elhangzottakat.

Csökkenteni kell az élőmunka-terheket, de miből? Cikk

A kormány és a szakma között konszenzus van abban, hogy az élőmunka terheket csökkenteni kell. Az adóterhet azonban csak úgy lehet csökkenteni, ha annak forrását megteremtik - mondta Zara László, az Adó- és Könyvvizsgálói Egyesület elnöke a Napi Gazdaság adókonferenciáján. A felszólaló szakértők szerint az ehhez szükséges pénz egy részét az adóellenőrzési szigor növelésével és a hatósági munka hatékonyabbá tételével lehetne megteremteni.

Amnesztiával fűszerezett adótörvény-módosítások Cikk

Az egyes adótörvények és az (áfa) törvény módosításáról szavazott az Országgyűlés. A parlament által elfogadott adócsomag nem jelent földrengésszerű változásokat, inkább technikai jellegűek a különbségek - kommentálta a törvénycsomagot Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Tb-ellátás – tajszám

Széles Imre

tb-szakértő

Ügyvezetés 08-as bevallás

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozás

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 május
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close