124 találat a(z) OTP cimkére

Cikk

Az OTP Nyugdíjpénztárhoz 2017 első felében 17 százalékkal többen csatlakoztak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az új belépők egyértelműen a hosszútávú, kis összegű, de folyamatos megtakarítások mellett tették le a voksukat, a legtöbben 45 év alattiak és jellemzően 5-10 ezer forint közötti havi tagdíjfizetést vállalnak.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 35 millió forint bírságot szabott ki az OTP Alapkezelőre a társaságnál feltárt kockázat-, likviditás- és befektetéskezelési jogsértések miatt. A bírságösszeget az egyes szabálysértések súlya és az alapkezelő piaci részaránya alapozta meg. A feltárt hiányosságoknak nem volt negatív hatása a pénzügyi intézményrendszer tagjaira és a befektetőkre.

Cikk

A Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte az OTP Bankra 281 millió forint bírság kiszabását megállapító, 2009. szeptember 24-én kelt GVH határozatot az úgynevezett bankközi jutalék ügyben, megváltoztatva ezzel az azt helyben hagyó elsőfokú bírósági ítéletet, egyben a Gazdasági Versenyhivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte március 9-én – tette közzé a bank a BÉT honlapján.

Cikk

Az OTP teljes hitelállománya egy év alatt robusztusan, 4 százalékkal nőtt Magyarországon szeptember végére – mondta Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Cikk

Technikai probléma miatt ma reggel óta csak részlegesen elérhető az OTP Bank OTPdirekt internetbanki rendszere és webshop szolgáltatása – olvasható a bank honlapján közzétett rendszerüzenetben, a hiba elhárításán dolgoznak. A hibát mostanáig nem sikerült kijavítani, munkatársunk sem tudott hozzáférni a számlájához.

Cikk

Felkészülnek a bankok az október 15-ei határidőig az alapszámla bevezetésére, azonban többségük egyelőre nem tapasztalt érdeklődést. Tájékoztatásuk szerint ennek oka, hogy kedvezőbb konstrukciók is elérhetők a termékeik között – derült ki az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból.

Cikk

Idén július végéig több mint 10 százalékos növekedést mutat a SZÉP-kártya költések összege az előző év azonos időszakához képest, a kártyakibocsátók adatai szerint a nagyobb összegeket a nyári szezonban költik el a kártyabirtokosok, a legnépszerűbb a vendéglátás alszámla – derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók csütörtöki tájékoztatásából.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Távolléti díj 12 órás műszak esetén ünnepnapokon

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Tételes HIPA-ból kilépés

Szipszer Tamás

adószakértő

Magyar cég – román adószám kiváltása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink