6 találat a(z) Nestlé cimkére

Cikk

A Coca-Cola után a Nestlé is vállalásokkal élt a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) irányába. A Svéd Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által vezetett közös európai fellépés a cégek műanyag palackjain megjelenő újrahasznosíthatósági megjelölésekre irányult. A fellépés eredményeként a jövőben mindkét globális élelmiszeripari vállalkozás átláthatóbb és pontosabban megfogalmazott üzeneteket alkalmaz termékeinek címkéin, illetve kereskedelmi kommunikációjában – írja honlapján a GVH.

Cikk

A Nestlé Hungária Kft. december 10. napján tejalapú anyatej-helyettesítő tápszer termékek fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel a gyártó üzemben önellenőrzés keretében végzett vizsgálat során mikrobiológiai nem megfelelőség (Bacillus cereus baktérium által termelt toxin) került kimutatásra – hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).

Cikk

A világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata - amelynek termékei közé tartozik többek között a Nespresso, a Nescafé, a Perrier ásványvíz, a Haagen Dazs fagylalt, a Maggi levesek és a KitKat csokoládé - csütörtökön közölte: 10,0 milliárd svájci frank (2700 milliárd forint) nettó profitot ért el. 2012-ben 10,6 milliárd svájci frank, 2011-ben 9,5 milliárd svájci frank volt az adózott nyeresége.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Egyéb jövedelem

Lucz Zoltánné

adószakértő

Jelenléti ív vezetése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink